Nem térkép – ferencvárosi civil írások

Zárójelentésünk a Ferencvárosi Közterek Alapunkból támogatott projektekről és az együttműködéseinkről, VIDEÓVAL

Zárójelentésünk a Ferencvárosi Közterek Alapunkból támogatott projektekről és az együttműködéseinkről, VIDEÓVAL

Vízre (gyepre)szálló Anyahajó, öko-tudatos lakótelepi anyák közösségi Fűszerkertje, városi titkokat felfedő “Okos szobrok”, a környékbeliek előtt kapuit megnyitó Kolostor és gyerekrajzokkal élővé változó Tűzfal – egytől-egyig izgalmas civil ötletek, melyek megvalósulását támogattuk még 2015-ben, a Ferencvárosi Közterek Alapunk “Nem térkép e táj” pályázati felhívására érkezett pályázatok alapján....

tovább...

A Közösségi Kártya ferencvárosi bevezetésének lehetőségei

A Közösségi Kártya ferencvárosi bevezetésének lehetőségei

Nem térkép civil rovatunkban ferencvárosi önkénteseinek írásait olvashatjuk. Gergely Andrea, szociológus, piackutatóként 2014-ben költözött a Ferencvárosba, és alapítványunk tevékenysége felkeltette az érdeklődését, felkeresett minket. Hamar megtaláltuk a közös hangot, és egy  Romániában sikerrel működő program hazai adaptációs kutatásába vontuk be. Önkéntesként résztvett velünk egy tavaszi...

tovább...

Feljönni a fényre

Feljönni a fényre

A Nem térkép civil  rovat különlegessége, hogy a beszámolókat olyan ferencvárosi önkénteseink, civilek készítik, akik maguk is jól ismerik a kerület egy-egy részét – vagyis akik igazán elmondhatják magukról hogy nem térkép nekik e táj –  és kíváncsiak a helyi civil kezdeményezésekre. Tehát  felvállaltan szubjektív írásokat várunk tőlük. Ők az Alapítvány Stúdió IX. kommunikációs...

tovább...

FAKK jelentések diákszemmel és vizuálisan

FAKK jelentések  diákszemmel és vizuálisan

Az idén májusi Ferencvárosi Aput a Kapuba Kupa eredményeiről már itt  írtunk korábban, az eseményt követően nem sokkal. És hogy látta a FAKK-ot  egy kerületi fiatal? Nem térkép civil  rovat különlegessége, hogy a beszámolókat olyan ferencvárosi önkénteseink, civilek készítik, akik maguk is jól ismerik a kerület egy-egy részét – vagyis akik igazán elmondhatják magukról hogy nem térkép nekik...

tovább...

Öt dicséretre egy szidást!

Öt dicséretre egy szidást!

A Nem térkép civil  rovat különlegessége, hogy a beszámolókat olyan ferencvárosi önkénteseink, civilek készítik, akik maguk is jól ismerik a kerület egy-egy részét – vagyis akik igazán elmondhatják magukról hogy nem térkép nekik e táj –  és kíváncsiak a helyi civil kezdeményezésekre. Tehát  felvállaltan szubjektív írásokat várunk tőlük. Ők az Alapítvány Stúdió IX. kommunikációs...

tovább...

Ezek a mai fiatalok!

Kezdő pályázati bíráló, teve helyett lóháton

Kezdő pályázati bíráló, teve helyett lóháton

Mint ahogy beszámoltunk arról már korábban, a Ferencvárosi Közterek Alapunk “Nem térkép e táj” pályázatán, 5 izgalmas projekt nyert.  Bíró Tamás Középső- Ferencvárosi lakos, s egyben egy kerületi világcég alkalmazottja, két kisfiú  édesapja, elfogadva a felkérésünket, megírta, hogy is lett életében  először – de talán nem utoljára! – pályázati értékelő.  Szubjektív...

tovább...

Minden frankó

Minden frankó

Februárban megjelent alapítványunk második pályázati felhívása, „Nem térkép e táj” címmel, a Ferencvárosi Közterek Alap kiírásában. Célunk, hogy olyan helyi civil kezdeményezéseket támogassunk majd, amelyek felruházzák, újraértelmezik, élettel telítik meg, biztonságosabbá és /vagy komfortosabbá teszik köztereinket, vagy izgalmas virtuális köztereket teremtenek a kerületieknek. Részletes...

tovább...

Itt a vége

Keserédes

Keserédes

 Februárban megjelent alapítványunk második pályázati felhívása, „Nem térkép e táj” címmel, a Ferencvárosi Közterek Alap kiírásában. Célunk, hogy olyan helyi civil kezdeményezéseket támogassunk majd, amelyek felruházzák, újraértelmezik, élettel telítik meg, biztonságosabbá és /vagy komfortosabbá teszik köztereinket, vagy izgalmas virtuális köztereket teremtenek a kerületieknek. Ennek...

tovább...

Pálma a Ferencvárosban

Pálma a Ferencvárosban

Mint arról már többször is hírt adtunk,  februárban megjelenik alapítványunk második pályázati felhívása, „Nem térkép e táj” címmel, a Ferencvárosi Közterek Alap kiírásában. Célunk, hogy olyan helyi civil kezdeményezéseket támogassunk majd, amelyek felruházzák, újraértelmezik, élettel telítik meg, biztonságosabbá és /vagy komfortosabbá teszik köztereinket, vagy izgalmas virtuális köztereket...

tovább...

A fordulat

A szomszéd fűje

A szomszéd fűje

Nem térkép sorozatunk 2. darabja Mint arról már többször is hírt adtunk,  februárban megjelenik alapítványunk második pályázati felhívása, „Nem térkép e táj” címmel, a Ferencvárosi Közterek Alap kiírásában. Célunk, hogy olyan helyi civil kezdeményezéseket támogassunk majd, amelyek felruházzák, újraértelmezik, élettel telítik meg, biztonságosabbá és /vagy komfortosabbá teszik köztereinket, vagy...

tovább...

A vörös ékszer

A vörös ékszer

Nem térkép sorozatunk 1. darabja Mint arról már többször is hírt adtunk,  februárban megjelenik alapítványunk második pályázati felhívása, „Nem térkép e táj” címmel, a Ferencvárosi Közterek Alap kiírásában. Célunk, hogy olyan helyi civil kezdeményezéseket támogassunk majd, amelyek felruházzák, újraértelmezik, élettel telítik meg, biztonságosabbá és /vagy komfortosabbá teszik köztereinket, vagy...

tovább...