Köszönjük, ha nekünk adod adód 1%-át!

Köszönjük, ha nekünk adod adód 1%-át!
Kedves ferencvárosi egyéni vállalkozók és magánszemélyek! Köszönjük, ha nekünk adjátok adótok 1% -át!

Mottónk továbbra is él –  és most úgy tudok nekünk adni, hogy egy filléretekbe sem kerül – csak pár percet kell szánnotok erre!

Együtt gazdagítjuk Ferencvárost!

 

 

 

 

Összekötjük a különböző helyi szereplőket: a lakosokat, helyi vállalkozókat, nagyobb cégeket és a civil szervezeteket, mivel hisszük, hogy csak együttes erővel érhetünk el maradandó hatást. Az FKA idén 10 éves, 2011 óta 60 kerületi projektet támogattunk több, mint 80 millió Ft-tal.

Mit tettünk mi a valamennyiünket  sújtó járványidőszakban, 2020-ban?

  • Zwack Péter Emlékalapunkból 1 millió Ft értékű krízis támogatást juttattunk el a kerület legszegényebb családjainak
  • a járvány tavaszi első hullámában 1 millió Ft-tal támogattuk három helyi civil szervezet működési költségeit
  • a bp (British Petrol) támogatásának köszönhetőn 100 laptopot adományoztunk helyi civil szervezeteknek és a járvány második hullámában, a Gyorssegély című nyílt pályázatunkon keresztül újabb 6 helyi civil szervezet krízishelyzetén  segítettünk, összesen  2,2 millió Ft-tal
  • Csoszó Gabriella kerületi fotóművész felkérésével elindítottuk a Nálunk a kilencben fotósorozatot, amelyben a veszélyhelyzet alatti együttműködések legszebb pillanatait örökítettük meg
  • Élő Adás közösségi adománygyűjtő kampányunkban és estünk online verziójában, több, mint 6,4 millió Ft-ot gyűjtöttünk három jó ügynek
  • a kerület sokszínűségét hirdetve elindítottuk a Főzd meg a világot videós gasztro-sorozatunkat, kerületi kötődésű külföldi szomszédaink bemutatásával
  • támogatásunkkal mind a tavaszi, mind az őszi időszakban hallgathatóak voltak az FKA által kezdeményezett Rádió 9 – a kerület civil hangja online rádióműsorai és podcastjai

Ezt az összekötő, támogató munkát 2021-ben is folytatni szeretnénk. Segítsd munkánkat adód 1%-ával! Azon magánszemélyeknek, melyek egyéni vállalkozók is egyben minden év február 25-éig kell leadniuk a személyi jövedelemadó bevallásukat az egyéni vállalkozói adóbevallásukkal egyidejűleg, így ők eddig az időpontig rendelkezhetnek az adójuk 1%-áról általában. Magánszemélyként pedig május 20-ig tudtok nyilatkozni a személyi jövedelemadótok 1%-ának felhasználásáról.

Kérünk Benneteket, hogy hogy támogassátok ezzel az összeggel a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt!

Az FKA független szervezet, amely sem az  önkormányzattól, sem az államtól nem kér és nem fogad el támogatást.

 
Az FKA hidakat épít és összekapcsol, adj Te is a jövőre! 
 

FERENCVÁROSI KÖZÖSSÉGI ALAPÍTVÁNY

Adószámunk: 18276462143

Hogyan tudod felajánlani? 

 
PDF letöltése         Ügyfélkapun keresztül

Az 1 + 1 százalék felajánlásának határideje:
2021. május 20.

 

KÖSZÖNJÜK!!