Építőmérnökként több mint 10 évig volt egyik irányító szakembere a Középső-Ferencváros város-rehabilitációnak. Praktikus, lényegretörő, ki nem állhatja a felesleges köldöknézést. Társasági ember, de ha valami nem érinti meg, egyszerűen csak annyit fűz hozzá, hogy „hótra nem érdekli.” Minden reggel a gőzben kezd, minden hétfőn tarokkozik. Ha kedd, akkor a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA) kurátoraként az irodánkban zárja a napot. A Ferencvárosi Közterek Alap megjelent pályázati felhívása kapcsán, Jordán Péterrel beszélgettünk.
FKA: Mióta kötődsz a Ferencvároshoz?
JP: Az attól függ… Gyerekkoromtól nagyon sokáig lelkes Fradi drukker voltam, és minden meccsen kint voltunk a bátyáimmal. Budai gyerekekként átdöcögtünk a 42-es villamoson, és rajongtunk Albert Flóriánékért. 2001-ben jöttem ide dolgozni a rehabilitációba, akkor még a SEM IX. Zrt-hez (most FEV IX. Zrt a szerk. ) Voltam műszaki vezető, vezérgigazgató, majd elnök- vezérigazgató. Előtte mintegy 20 évig tanítottam az YBl Miklós Műszaki Főiskolán. Szóval a kerülettel korábban nem volt erős kapcsolatom, kifejezetten erre a feladatra – a rehabilitációra – jöttem.
FKA: Most ez kicsit suta kérdés, mert egy orvostól sem kérdezzük meg, miért érdekes gyógyítania a betegeket, de mégis, mi volt neked igazán izgalmas kihívás a rehabilitációban?
JP: A komplexitása, hogy ez a munka sokszínű és sokszintű. Nem egyszerűen csak új épületek megvalósításáról, a régiek felújításáról van szó, hanem a közterületek folyamatos rekonstrukciójáról és egyéb feladatokról ezek összehangolásáról, integrálásáról. Elő kell készíteni a beruházásokat is, és ami a legfontosabb számomra, a megfelelő infrastruktúra kialakítása.
FKA: Aha, akkor ezért köszönhető pont neked, hogy lett saját irodánk is, most értettem meg! Ezt te jártad ki nekünk, ebből egy idő után nem engedtél. Hittél, hiszel abban, hogy egy jól sikerült rehabilitáció erősen megváltoztathatja a lakók életformáját is, a közösség szokásait is átformálhatja? Ez nem kifejezetten mérnöki gondolat, nem?
JP: Pedig az. Szeretem megismerni, hogy ki, mit ért rehabilitáció alatt. Az egyik gyönyörűsége éppen az szerintem, hogy a közterekre nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni. Szerintem a köztereink, a lakásaink kibővített előterei. És ahogy az előszobádat is takarítod, meg kiteszel a falára képeket, esetleg feldíszíted a bejáratot, hogy jobb benyomást kelts, úgy kell bánni a köztereinkkel is!
FKA: Tehát az attitűdformáló hatása már mérhető, tetten érhető? Tudsz mondani erre kerületi példát?
JP: Nézd meg a Ferenc teret! Oké, most éppen megint átépítés előtt van, mert korszerűtlenné vált ott is sok dolog, de alapvetően az sok éve még egy lepusztult tér volt mely egy úttal két részre volt vágva. Ma meg igazi közösségi terek vannak benne. Lejárnak a környékbeliek, a kismamák, közkedvelt találkahely, körben kellemes teraszokkal. Vagy például sok lakótömbben alakítottunk ki olyan belső kerteket, közös zöldterületeket, átjárókat, amelyeket a lakók gondoznak, itt is működő, élő közösségi terek alakultak ki.
FKA: A kriminológiából ismert a „betört ablak – szindróma”, vagyis az a jelenség, hogy a bűnözés kialakulását segíti a rendetlenség, a mindent lehet – értsd a köztereinken is-, az, hogy ha a betört ablak úgy marad és senki sem csinálja meg, az negatív spirált indíthat el. Míg ha megjavítják, ha rend van, a változás pozitív lehet, a terület biztonságosabbá válik. Ezt te itt hogy láttad a kerületben?
– Volt ahol kudarcot vallottunk. Ilyenek voltak azok az átjárókban, passzázsokban elhelyezett dézsák, amiket pont azért tettünk ki, hogy növeljük a zöld felületeket, bár hozzá kell tenni, Ferencváros e téren egyáltalán nem áll rosszul, sőt büszkén lehet mondani, hogy az elmúlt évtized során jelentősen nőtt a zöldterület. De a dézsákban egy idő után csikkek lettek, az ellopott növényeket többször pótoltuk, de, egy idő után feladtuk ezt a küzdelmet. Miután pozitív szemléletű vagyok, ezért hiszem, hogy előbb-utóbb a dézsákban a virágok majd megmaradnak.
FKA: És élni is itt élsz már.
JP: Ahogy mondtam, Budán éltem nagyon sokáig. Három jó barátommal, évfolyamtársaimmal, saját kezűnkkel építettünk fel egy három-lakásos társasházat. De aztán a párommal rájöttünk, hogy a mi életformánkkal – viszonylag nagy társadalmi életünkkel – mégsem jó ott élni, sokkal könnyebb nekünk itt a város szívében. Nagyon megszerettünk itt.
FKA: A Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak hol, milyen szerepe van az életedben?
JP: Nálunk a közösségi létezés családi vonás. Az édesapám, édesanyámmal együtt 25 éven keresztül szervezett klubdélutánokat a Győr baráti körének, Tamás bátyám is (Jordán Tamás, színházigazgató, színész, a szerk.) minden posztján a közösségteremtést tűzte ki célul. Lány testvéreim szintén így működnek. Nagy család vagyunk, 5-en vagyunk testvérek, szüleink 96 és 97 évesek, s ha összejön ünnepekkor a szűk család, akkor több mint 60-an vagyunk.
FKA: Szóval közösség-függő vagy?
JP: Úgy nőttem fel, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy valahova tartozónak érezze magát. Akár többféle közösséghez is.
FKA: Erről szól a napi gőz is, nem?
JP: Igen, minden reggel 6-tól negyed 8-ig ülök néhány barátommal a gőzben, szaunában, és beszélgetünk. Hétfőnként tarokkozom egy másik társasággal. Tavaly hagytam csak abba a kosárlabdázást, a MAFC öregfiúk csapatában játszottam.
FKA: Fogadjunk, hogy irányító voltál!
JP: Hát ez stimmel, már csak a magasságomból következően is.
FKA: Hogy képzeled el az FKA-t 5 év múlva?
JP: Stabil támogatásosztó szervezetként, legalább 10 millió Ft-os éves bevétellel, fix állású munkatárssal. Saját feladatkörömben már fiatalokat látnék szívesebben, mert lassan tényleg nyugdíjas szerepbe térek majd.
FKA: Mit remélsz a most kiírásra került Ferencvárosi Közterek Alap pályázatától?
JP: Azt hogy új tartalommal, funkciókkal töltsük meg a köztereinket! Ebben mindenki lehet szakértő, mert ha valóban a lakásunk előszobájának tekintjük ezeket a tereket, akkor bárki szebbé varázsolhatja, élvezetesebbé teheti őket!
FKA: Van kedvenc köztered a Ferencvárosban?
JP: Több is. Az egyik például a Remete Park, a Sobieski és Tűzoltó utca sarkán, amelynek a burkolatában József Attila idézetek láthatóak. Csak fölé hajolsz, és olvashatod őket…
barna era interjúja
Hamarosan megjelenő pályázatunkról itt olvashatnak.
Korábbi kurátor- interjúink:
“Lenyűgöz, hogy vannak , akik a világot akarják jobbá tenni…” – interjú Scsaurszki Tamással
“Gazdag ember megosztaná” – interjú Benedek Gabriellával
“Én itt lettem felnőtt, Veletek” – interjú Miklusicsák Alízzal