Belső-ferencvárosi, gyönyörű gangos ház saroklakásában fogad. A sarok, az nagyon neki való: az a széle, ahonnan jól lehet látni, figyelni, de ő zárja a kört, összefog, mégsincs a fókuszban. Tevékeny és önérzetes nőkként, mi úgy mondanánk, hogy a konyha dinamikus. Azzal közös a jó együttléteket ígérő nappali, ahonnan a szélrózsa minden irányában szobák. Elkel a nagy tér a három kamasz lánnyal. A beszélgetéshez rutinosan felülök a konyhapult egyik bárszékére. Benedek Gabival, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kuratóriumi elnökével beszélgetünk.
– Honnan kezdjük egyáltalán? Te mindig is közösségi, civil ügyet akartál magadnak?
– Középiskolás koromban szinte semmi közéleti érdeklődésem nem volt. Akkoriban irodalmár vagy könyvkiadó akartam leginkább lenni, a művészetek és az olvasás jelentett izgalmat. Illetve az iskolaalapítás! Alternatív iskolát akartam létrehozni.
– Na, akkor azért valami rendszerkritika mégis csak felütötte ott már a fejét…
– Ez nem egy lázadás-féle volt. Pusztán a változtatás lehetősége foglalkoztatott, hogy mi lenne, ha valami mást találnánk ki iskola címén, mint ami van?! Az elképzelt iskolának nevet is adtam: „Adj helyet!” lett, amit akkoriban a család, rendszeresen, csak hogy cukkoljanak, „AGY helyett”-nek hívott. A szüleim azt támogatták elsősorban, hogy tanuljak nyelvet, és legyek mondjuk diplomata, mert ott jönni-menni kell, utazni lehet, és elvileg a munka a kommunikációról, együttműködésről szól, amit nagyon passzolónak éreztek hozzám. Végül is ez félig össze is jött. Sokszor volt, van ilyen kiküldetési feladatom. Az eredmény végül az lett, hogy Pécsre jelentkeztem angol-magyar szakra, holott pesti voltam, de nálunk családi hagyomány, hogy ha megyünk, akkor menjünk teljesen! Így hát ott kezdtem el a tipikus bölcsész életformát.
– Élted a bölcsészek világmegváltó, füstös beszélgetésekkel teli életét?
– Jó nyomon vagy. Szabadság, bölcsészet, irodalomelmélet, antropológia, színház, vibráló és inspiráló közeg. Élveztem nagyon és nem mellékesen ott ismertem meg életem párját is. De miközben foglalkoztatott az egyetem alatt, hogy hogyan is legyek felnőtt, megszülettek a lányok, 1-1 év különbséggel. Mire dolgozni kezdtem, már egy 5 fős családunk volt. Ezzel együtt nagy társasági életet is éltünk. Természetes volt, hogy gyerekek rohangálnak körülöttünk, és fontos volt a közösség inspirációja és megtartó biztonsága. Azóta sem megy nélküle. Ezen sokat gondolkoztam, hogy miért van. Talán azért is, mert a családom holokauszt túlélő, talán elemi igényem van a beágyazottságra, a biztonságra. Mint ebben a saroklakásban is. Komfortérzetet ad, hogy a többiek között vagyok, de nem állandóan a fókuszban. Én úgy érzem, hogy ezt tényleg jó nagy energiákkal működtetem, sokat adok, de sokat is várok egy közösségtől. Az akkor pécsi szellemi elit esztétái, írástudói, művészei között folytak a napjaink, utólag úgy látom, különleges időszakban, kivételes helyzetben voltunk. Nagyon sokat kaptam, igazán szerencsés és gazdag embernek tartom magam.
– Első munkahelyed lett az Istenkúti Közösségi Egyesület, amelynek volt iskolamentő akciója is, ez végül is rímel a kamasz-projekt ötletedre. És innen datálható a közösségfejlesztési gyakorlatod is. A te feladatod mi lett ott?
– Bármi és minden. Én voltam az első alkalmazottjuk, és fogalmunk sem volt akkoriban még arról, hogy kell ezt jól csinálni. Lelkesen kísérleteztünk, próbálkoztunk ezzel is, azzal is, közösségi főzéstől a közösségi színházig. És akkor beköszöntött a fordulat, jelentkeztem a Development School magyarországi „Social Development Practice” 3 éves képzésére. Az volt a szerencsém, hogy nem is láttam meg benne a paráztató tényezőket, nem nyomasztott semmi elvárás, tudod, a „nyeretlenek szerencséje.” Négy magyar résztvevő került be a képzésre, a román, szlovák, bolgár nemzetközi csapatba.
– Na de hogy kerültél be erre a képzésre az Isten háta mögül?…vagyis Istenkútról?
– Pont úgy. (nevet) Feladtam egy levelet, amibe a lehető legtisztább naiv elszántsággal írtam le, hogy mi a helyzet és az igény nálunk, miért fontos, hogy én ott, Istenkúton, megtanuljam, amit kell. Tudod, amikor olvasol egy motivációs levelet és azt látod, hogy ilyen nincs, és mégis van!
– Te voltál az ufó a képzésen?
– Inkább azt éreztem, igen, hogy egy új kontinens nyílt ki előttem. Ez a képzés egy londoni posztgraduális diplomát adott, ma nagyjából egy civil MA egyetemi képzéssel lenne egyenértékű, bár amikor honosítani szerettem volna, nem sikerült. Tanultunk elméleti hátteret, úgy mint rendszerszemléletet, változáselméletet, és természetesen módszertant is. Egyszerűen zseniális volt, hatalmas élmény! Négy tanár tanított minket párhuzamosan, és minket nagyon komoly befektetésnek tekintettek. Tudatos, civil szakemberi kapacitásfejlesztés folyt, szakmai személyiségfejlesztéssel, amiről mi akkoriban kezdtünk csak beszélni itthon! Volt velünk szemben elvárás, persze, keményen, szerintem dekára ki volt számolva, hogy mennyi legyen a produktív frusztráció, és mennyi a támogatás. És végül is elkötelezett fejlesztő szakemberként jöttem ki a dologból.
– Ezt követően dolgoztál a pécsi Retextil Alapítványnál is.
– Igen, az pont az idén tíz éves történet. Thiesz Angélával végignyomtunk együtt egy hosszú időszakot. Volt ott rehabilitációs foglalkoztatás, szervezetfejlesztési ügy, szociális misszió, rengeteg tanulás, közös alkotás, sok minden. De aztán, egyszer csak, 2006-2007-ben azt éreztem, hogy valami bezárult körülöttünk, hogy mennünk kell, hogy el kell hagynunk Pécset! Felpakoltuk a családot és jöttünk Pestre.
– Visszajöttél ide, ahol gyerekként éltél, a Ferencvárosba. Két sarokra vagy a testvéredtől is, egykori iskoládtól is.
– Kellettek a fogódzók. Egy páratlan, boldog korszaknak vége lett Pécsett, de tudtam, hogy itt is meg fogjuk teremteni a jót. Nem a nosztalgiából akartam élni…Először a Magyar Művelődési Intézet nemzetközi referense lettem, de a próbaidőm alatt már kiderült, hogy minket nem egymásnak teremtettek, én nem az olyan típusú intézményi működéshez voltam, ők meg nem a hozzám hasonlók működéséhez voltak szokva. Szabadúszó lettem, egy újrakezdett pesti életben. Hamar megalakítottuk a nemzetközi képzésen megismert egyik társammal a Gyökerek és Szárnyak Műhelyt, ami már megint a társadalomfejlesztésről szólt. A Közösségfejlesztők Egyesületében is 2000 óta folyamatosan tanulok és tanítok, munkahelyemen, a Foresee Kutatócsoportban kutatásokban, települési-mediációs, konfliktuskezelési területen dolgozom. A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány ötlete innen már nem volt messze.
– Tetszik ez a szemlélet, hogy ha hiányzik a neked való új feladat, akkor megkeresed, megteremted magadnak. Az jut róla eszembe, amit nemrég hallottam, hogy a jövő értelmiségének az lesz a nagy feladata, hogy teremtsen olyan közegeket, közösségeket, ahol mások dolgozhatnak!
– Kovács Edittel, akit még a Retextil idejében ismertem meg, és szintén közösségfejlesztő szakember, és Scsaurszki Tamással hárman kezdtünk el gondolkodni a közösségi alapítvány ötletén. Itt töltöttük életünk nagy részét a Ferencvárosban, nem sok embert ismertünk még. Adódott, hogy itt tegyünk egy kísérletet arra is, hogy társakat találjunk erre a még kevésbé ismert alapítványi formára és felállásra.
– A kísérlet sikerült! Az FKA most írta ki első igazi saját pályázatát a Gyerekalapban összegyűjtött pénzből, március 17-ig várjuk a pályázatokat. Mi izgat téged ebben az első próbálkozásban most leginkább?
– Engem az érdekel legjobban most, hogy a támogató-támogatott viszonyt hogyan lehet másképp működtetni, mint ahogy azt megszoktuk! Sokkal személyesebbre venni, és egyelőre kicsiben, de a példánkkal megváltoztatni ennek a kultúráját! Lehet nagyon idealistának tűnők, de arra vágyom, hogy apránként mindenki ráébredjen saját gazdagságára, sőt a másikéra is! Hogy együtt sokkal többek vagyunk, és hogy aki hozzáadhat – és mindenki hozzáadhat valamit -, arra is visszahat az, hogy adott, mert látja, hogy mit lehetett belőle teremteni. Mindenki jól jár, mindenki gazdagabb lesz a többiek világát is felfedezve…
(barna era interjúja)
Portré sorozatunk eddig megjelent darabjai:
Interjú Subosits Tamással, a Ferencvárosi Gyerekalap és az alapítvány egyik főtámogatójával
Interjú Scsaurszki Tamással, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány alapítójával.
A pályázati felhívás teljes szövege itt olvasható. A pályázati adatlapot innen lehet letölteni.
Ferencvárosi Közösségi Alapítvány
Pályázati Felhívás
A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Ferencvárosi Gyermekalapja pályázatot hirdet:
A Ferencvárosi Gyermekalap átfogó célja a kerületi gyerekek és fiatalok segítése (az egyetemi évekig bezárólag), hogy a bennük rejlő tehetséget és tettrekészséget a lehető legteljesebb mértékben saját és környezetük életének jobbítására fordíthassák és ezzel megalapozhassák hosszú távú kötődésüket Ferencvároshoz. Ezért olyan civil programokat támogatunk, amelyek a kerületi gyerekek és fiatalok mindennapjait teszik színesebbé, biztonságosabbá, tartalmasabbá és gazdagabbá. Elsősorban (de nem kizárólag) olyan pályázatokat várunk, amelyek
– lehetőséget teremtenek a ferencvárosi gyerekeknek/fiataloknak az őket foglalkoztató kérdések bemutatására;
– segítik kibontakozni a gyerekekben/fiatalokban rejlő tehetséget;
– lehetőséget biztosítanak a gyerekek/fiatalok színvonalas kulturális, szabadidős, sport programokon való részvételére;
– a gyerekek/fiatalok körében népszerűsítik a közösségért való felelősségérzetet, az önkéntes munka örömét, a helyi adományozás kultúráját és a lakóhely megismerésének fontosságát.
Megkülönböztetett figyelmet szentelünk azon tervek finanszírozásának, amelyek az állampolgári-közösségi aktivitásra építenek, újszerű vagy máshol nem támogatott módon foglalkoznak egy-egy témával.
Bármilyen kerületi civil szervezet és be nem jegyzet csoport pályázhat. Örömmel vesszük a pályázásban nagy tapasztalattal bíró szervezetek, csoportok jelentkezését, ugyanakkor különös figyelmet fordítunk a kevés tapasztalattal rendelkezők pályázatára is.
A pályázaton elosztható összeg 750,000 forint. A pályázatokról a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kuratóriuma dönt.
Pályázatok beadásának határideje 2014. március 17.
Az érdeklődők mihamarabb keressék Scsaurszki Tamás kurátort a 20/243-8491-es telefonszámon vagy a [email protected] email címen.
A Ferencvárosi Közösségi Alapítványt magánszemélyek hozták létre azért, hogy adománygyűjtő, támogatásosztó és közösségfejlesztő tevékenységével emelje az itt élők-dolgozók életminőségét, hozzájáruljon Ferencváros fejlődéséhez és erősítse a kerületi közösségeket. Az alapítvány politikai pártoktól és az önkormányzattól függetlenül működik.
A Ferencvárosi Gyerekalap támogatói:
Manga Cowboy, Púder Bárszínház ,C-Vision Kft, 9ker.babamama.info, FEVIX, ITH Hungary Kft, Kalotherm Zrt., Csárdi és Csárdi Kft., Lehel Park Kft., Bokréta Management Kft., TRX Consulting Kft., FEVE, Evol Kft., Dima Kft.
KÖSZÖNJÜK!