“Majd adok én Neked!” És tényleg…Pályázati felhívásunk

“Majd adok én Neked!” És tényleg…Pályázati felhívásunk

Végre, eljött a várva várt pillanat!

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Ferencvárosi Gyermekalapja, a helyi támogatóktól összegyűjtött adományoknak köszönhetően, fennállása óta először, pályázatot hirdet! 750 ezer forintról szeretnénk, ha jó helyre kerülne!

Olyan pályázók jelentkezését várjuk, akik a ferencvárosi gyerekekért tennének.

A felhívás teljes szövege itt olvasható. A pályázati adatlapot innen lehet letölteni.

Ferencvárosi Közösségi Alapítvány

Pályázati Felhívás

 

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Ferencvárosi Gyermekalapja pályázatot hirdet

A Ferencvárosi Gyermekalap átfogó célja a kerületi gyerekek és fiatalok segítése (az egyetemi évekig bezárólag), hogy a bennük rejlő tehetséget és tettrekészséget a lehető legteljesebb mértékben saját és környezetük életének jobbítására fordíthassák és ezzel megalapozhassák hosszú távú kötődésüket Ferencvároshoz.  Ezért olyan civil programokat támogatunk, amelyek a kerületi gyerekek és fiatalok mindennapjait teszik színesebbé, biztonságosabbá, tartalmasabbá és gazdagabbá. Elsősorban (de nem kizárólag) olyan pályázatokat várunk, amelyek

–    lehetőséget teremtenek a ferencvárosi gyerekeknek/fiataloknak az őket foglalkoztató kérdések bemutatására;

–    segítik kibontakozni a gyerekekben/fiatalokban rejlő tehetséget;

–    lehetőséget biztosítanak a gyerekek/fiatalok színvonalas kulturális, szabadidős, sport programokon való részvételére;

–   a gyerekek/fiatalok körében népszerűsítik a közösségért való felelősségérzetet, az önkéntes munka örömét, a helyi adományozás kultúráját és a lakóhely megismerésének fontosságát.

Megkülönböztetett figyelmet szentelünk azon tervek finanszírozásának, amelyek az állampolgári-közösségi aktivitásra építenek, újszerű vagy máshol nem támogatott módon foglalkoznak egy-egy témával.

Bármilyen kerületi civil szervezet és be nem jegyzet csoport pályázhat. Örömmel vesszük a pályázásban nagy tapasztalattal bíró szervezetek, csoportok jelentkezését, ugyanakkor különös figyelmet fordítunk a kevés tapasztalattal rendelkezők pályázatára is.

A pályázaton elosztható összeg 750,000 forint. A pályázatokról a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kuratóriuma dönt.

Pályázatok beadásának határideje 2014. március 17.

Az érdeklődők mihamarabb keressék Scsaurszki Tamás kurátort a 20/243-8491-es telefonszámon vagy a [email protected] email címen.

 

A Ferencvárosi Közösségi Alapítványt magánszemélyek hozták létre azért, hogy adománygyűjtő, támogatásosztó és közösségfejlesztő tevékenységével emelje az itt élők-dolgozók életminőségét, hozzájáruljon Ferencváros fejlődéséhez és erősítse a kerületi közösségeket. Az alapítvány politikai pártoktól és az önkormányzattól függetlenül működik.

A Ferencvárosi Gyerekalap támogatói:

Manga Cowboy, Púder Bárszínház ,C-Vision Kft, 9ker.babamama.info, FEVIX, ITH Hungary Kft, Kalotherm Zrt., Csárdi és Csárdi Kft., Lehel Park Kft., Bokréta Management Kft., TRX Consulting  Kft., FEVE, Evol Kft., Dima Kft.

KÖSZÖNJÜK!