A Rádió Ráday 2. adása a Nagycsarnokból! Miről álmodnak a civilek a Belső-Ferencvárosban?

A Rádió Ráday 2. adása a Nagycsarnokból! Miről álmodnak a civilek a Belső-Ferencvárosban?
Október 15-én,  szombaton délelőtt 9 és 13 óra között ismét megszólalt a Rádió Ráday, Belső- Ferencváros lokális hangulatú civil netrádiója, köszönhetően a Nagycsarnok és a Tilos Rádió támogatásának.
A műsorban arra kerestünk válaszokat vendégeinkkel, hogy ki, milyen Belső-Ferencvárosról álmodik, ki, mit gondol arról, hogy mitől éreznénk  jobban magunkat a kerületben és a negyedben, illetve milyen kezdeményezéseknek örülnénk és/vagy milyen döntéshozói/önkormányzati együttműködést remélnek és várnak el a civilek? A műsorral  célunk az is volt, hogy szempontokat gyűjtsünk a Belső-Ferencváros Alapunk támogatásosztási politikája számára, hiszen idén tavasszal  összegyűlt már az az 1 millió Ft, amelyből helyi, civil közösségi programokat támogathatunk a közeljövőben!
A műsor tematikus blokkokban készült, így is hallgatható vissza az FKA mixcloud csatornáján keresztül:
A Nagycsarnokban egykor szinte csak környékbeli kofák dolgoztak, de mára ez erősen átalakult, ahogyan az emblematikus intézmény célcsoportjai is különbözőek: a túristák és a helyiek egyaránt. De mivel, hogyan próbálja a Nagycsarnok ideszoktatni a fiatalokat és a helyi civileket? – erről is mesélt nekünk Donáth-Müller Viktória, az intézmény marketinges munkatársa. A 25 éve már a Lónyay utcában élő amerikai színész-vállalkozó, Stephen Saracco azt szeretné, ha sokkal jobban kihasználhatnánk a közparkokat, ha élettel telnének meg a köztereink, a Dunapartunk. Mit mond erre Gyurákovics Andrea, helyi önkormányzati képviselő, akit a Nehru partról, Ferencváros partravetett Bálnájáról és a várható fejlesztésekről is kérdeztünk. És pár percre átjött hozzánk a szomszéd standról Kmetty Ágoston főkofa is, aki 1967 óta dolgozik a Nagycsarnokban. 
 
Mit adnak és mit kapnak a negyedben élő, itt tanuló, dolgozó és szórakozó fiatalok és mit jelenthet a fiataloknak a lokalitás? A “Kisképző”, amelyet Szabó Franciska igazgatóhelyettes képviselt most műsorunkban, művészeti programjait kiviszi az utcára, a közterekre is, sőt, volt olyan opera-előadásuk, amelyet a kerület több iskolájába is turnéztattak. Vajon mit szólnának a helyiek Hagymási László, alias “Hagyma”, a Butter Brothers – a környékbelieknek ők a “Butter Fiúk”, csak így, magyarosan – pékség és kávézó tulajdonosának ötletéhez, aki közösségi retro-villamost álmodna az utcába a környékbeli srácoknak. Pataki György , a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a nemrégiben meghirdetett Science Shop program egyik képviselője pedig azt ajánlja a helyieknek, hogy tegyék fel bátran azokat a kérdéseiket, amelyek kutatást igényelnének, akár helyi ötletekhez, fejlesztésekhez is, mert ha diákjaik is elég izgalmasnak találják ezeket a témákat, most van esély a terep-kutatásokra!
A Ráday utca régi fénye kétségtelenül megkopott, pedig hatalmas potenciál van benne. Nagyon erős, karakteres, kreatív közösségek élnek, dolgoznak, szórakoznak itt, amelyek között alkalmi, jó szomszédsági kapcsolatok ugyan vannak, de ők is jóval többre vágynak ennél. A szorosabb együttműködésekhez jobb feltételeket és határozott döntéshozói akaratot várnának, azt, hogy az önkormányzat valóban támogassa egy jól kidolgozott kulturális koncepció, egy  stratégia mentén ezeket a kezdeményezéseket! A Belső-Ferencváros és Közösségek tematikájú asztaltársaságunk tagjai Varga Judit (Kitchen Budapest), Dervadelin Zoltán(Gém Klub), Böröcz László (2B Galéria) és Hans van Vliet (Jedermann Kávézó) voltak.
radito_hans_tobbiek
Mit képvisel ma a Soho Egyesület és miként épít az október végi forradalmi programsorozat és a Ráday Fest és az utcában működő vendéglátóhelyek karakterére, kínálatára? Milyen lehetőségei vannak a Bevásárló és Tematikus Utcák programon belül az újra helyét kereső Ráday utcának, amelynek életén, Orbán György szervező szerint, a négyes metró építkezése bizony sokat nehezített. És hogyan épít a helyi közönségre, látogatóira az Iparművészeti Múzeum, milyen programokkal erősítheti a Belső-Ferencvárosi lokalitást egy alapvetően országos, sőt, nemzetközi igényt is kiszolgáló kulturális intézmény? – kérdeztük Gerhardt Krisztinától, a múzeum munkatársától.
www.radayutcaprogramok.hu
Az esemény facebook oldala itt érhető el.
 A Rádió Ráday korábbi adása – amely május 7-én a Púderből szólt – szintén  visszahallgatható itt!
Köszönjük a támogatásokat, a részvételt! Mi már készülünk a következő adásra, melynek időpontjáról a honlapunkon és facebook oldalunkon adunk majd hírt. Tekintettel a kerületiek széleskörű érdeklődésére, a Rádió Ráday tematikájának egész kerületre szóló kiterjesztését is végiggondoljuk, és legközelebb ismét egy izgalmas helyszínről jelentkezünk!