Projekt-kísérő lettem, s mint ilyen státuszú osztom meg Veletek a történetet. Kísérőnek lenni nagy felelősség, mert a “mentorált” azt várja, segíts, ha megakad. Kísérőnek lenni nagy büszkeség, mert ha a “mentorált” szívvel-lélekkel csinálja, amire ígérkezett, az neked jó visszajelzés, hogy jól döntöttél, amikor mellette döntöttél. Kísérőnek lenni öröm, mert olyan élményben lehet részed, amiben ideig-óráig azt élheted meg, hogy egy teljesen normális világban élünk.
A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány idén tavasszal írta ki első támogatásosztó pályázatát, hogy a Ferencvárosi Gyermekekért Alapban összegyűjtött pénzadományok jó helyre kerüljenek. Négy kezdeményezés, összesen közel 1 millió Ft-ot nyert. A nyerteseket felosztottuk magunk között, mi, kurátorok, hogy figyelemmel kísérjük őket, hogy személyesen is támogassuk őket abban, amiben szükségük van ránk, és ha tudjuk. Én a Pressley Ridge Magyarország Alapítványt választottam, ők a ferencvárosi Molnár Ferenc Általános Iskolában működtetnek év közben egy tanodát, rászoruló gyerekeknek, nyárra pedig kreatív táborokat terveztek. Még az előkészületi szakaszban kerestem fel őket.
Amikor leparkoltam a suli előtt a biciklimmel a megbeszélt reggeli időpontban, arra gondoltam, hogy csak nem hiszik azt egy felvirágzott kerékpárral közlekedő kurátorról, hogy meózni jött vagy a féle helyszíni szemlét tart! Aztán a szokatlan szerepemen úrrá lettem, és kezdő kísérő-identitásomba belehelyezkedve, beléptem a vakációban sem nesztelen épületbe. A portán várakozva a névadóról szóló installációkat nézegettem, és az jutott eszembe, milyen jó, hogy akinek nincs saját grundja, azok teremthetnek maguknak. Végül is a nyári táboroztatásra vállalkozás is ilyesmi, igény pedig bőven van rá. Rózsa Mónika szakmai vezető fogad és kísér be a gyülekezőhelyre. Az udvar gyönyörű, még akkor is, ha nagy kár érte, hogy a fűre lépni tilos tábla kint van, ami ugye kicsit a gyümölcsöt kérje az eladótól felszólításhoz hasonlóan értelmetlen, de nem számít, biztos drága volt a gyep, és különben sem vendéglátóim hatásköre, ők itt befogadottak. Az asztalnál ott ül már Réka, a frissen végzett pszichológus önkéntes, mellette, baseball sapkában, Dávid várja a többieket. Arrébb két gyerek nagy élvezettel mos egy szőnyeget a slaggal, látszik, hogy szívesen teszik, beszálltak a nagytakarítás legjobb részébe. De ahogy hívják őket a kezdéshez, Klaudia és Karcsi azonnal csatlakoznak. Juli, aki korábban egy fővárosi elit gimnáziumban tanított angolt, négyükkel indítja el a napindító hogy vagyunk-kört. Miután kiderül hogy mi lesz az ebéd, megvolt a gyors létszám ellenőrzés is, és nyugtázzák, hogy két kislány ma a párhuzamos napközi ügyeletet választotta, mert nekik ma ahhoz volt kedvük. Senki sem háborog vagy neheztel, ide lehet, de nem kötelező jönni, a diákoknak szabad a választás. Közben Barbi is befut, csak felém sandít, érzem, ő a kemény csaj a csapatban. Aztán jön a mit csinálunk ma–kör, hallgatom, hogy ráhangolódás lesz a holnapi design témára. Már tegnap kezdték, a lányok büszkén mutogatják nekem a rajzaikat, ruha terveiket és egymás szavába vágva mesélik, hogy egy hétköznapi és egy alkalmi összeállításon kellett dolgozniuk. Ehhez ötleteket kaptak a városi kiránduláson, amikor egy menő bevásárlóközpontba látogattak el, aztán egy Dohány utcai turkálóba. Karcsi felkiált, hogy a pizza visszafele külön jó volt. De a héten volt itt kitűző –és póló tervezés is, közös főzés a hátsó tankonyhában, bolognai spagetti és muffin, ugyan valaki megjegyzi, hogy az „anya jobban csinálja!”. Kiderül, hogy a gyerekcsapat volt megbízva a hozzávalók beszerzésével is a közeli közértből, ahol így pénzzel is kellett bánni, sőt, még áfás számlát is kellett kérniük. Egy pillanatra elgondolkozom, vajon a kovalens kötés ismeretének, vagy a számlakezelésnek vettem-e több hasznát magam is életem során? De nem sokáig tudok merengeni, Karcsi újabb felkiáltása kizökkent, mikor a holnapi pólófestés helyett inkább vizes póló versenyt javasol. Nem egyszer elmondja az ötletét, sőt felajánlja szolgálatait is, miszerint szívesen kezeli a slagot, ha igény lenne rá. Hiába, minden közösségben kell hogy legyen olyan, aki képes áldozatot is hozni! Rám való tekintettel még sok közös élményük szóbakerül, balatonlellei tábor, favágás, vizibombázás, és még egy számomra megfejthetetlen szövegű mondókát, éneket (?) és játékot is előad hirtelen Klau és Barbi. És egyszercsak megérkezik a mai nap beharangozott vendége, Kamilla. Aki amúgy kínai, és leginkább angolul lehet vele érintkezni. A srácok ismerik, ő már volt a táborban is, ahol elkezdődött Kamilla magyar tanítása, a gyerekek nagy örömére. Szemmel láthatóan, annál, hogy ők tanuljanak meg néhány szót vagy kifejezést kínaiul, már csak az szórakoztatja őket jobban, ha külföldi vendégük próbálkozik valamivel magyarul. Szerényen elsunnyogom, hogy magam kínai szakos is voltam egy évig, félek, hogy Kamilla egy másik nyelvjárást beszél, és egy szót sem értene belőlem. Egy frászt. Tudom, hogy ő azt beszéli, amit én egyáltalán nem, mert semmire sem emlékszem már az egészből. Megtudjuk, hogy Kamilla írásjegyeket is fog ma tanítani, a holnapi pólófestéshez is ajánlva. Karcsinak sajnos ezzel egyre rosszabbak az esélyei. És jön a számomra legemlékezetesebb játék ebből a velük töltött másfél órából! Juli kiönt eléjük egy zacskó gombot, amit a közeli, Ferencz téri Gomb Kávézó tulajától kapott kölcsön, ráhangolódásnak, mivel nemsokára hozzájuk indulnak látogatásra. A kapocs a belső design, az egyedi hangulat, a sajátos stílus közvetlen, élményszerű megtapasztalása lesz. A játék egyszerű: válassz egy gombot, ami téged magadra emlékeztet, majd mondd el, hogy miért! És a gyerekeknek nem kell kétszer mondani, dől belük a szó: horgonyos gomb, mert imádja a vizet. Virágra emlékeztető gomb, csak mert szép. Egyszerre két gomb, egy kisebb barnás, csak úgy, meg egy óriási másik, szintén csak semmi különös okból. És aztán jön Dávidé, az aranyszínű. „Mert vannak, akinek sokat számítok” – vágja ki büszkén. Még mi felnőttek is gombolkozunk egy kört, de nem nagyon hallom a többieket, mert Dávidon jár az eszem, hogy mennyire szerencsés, milyen nagy kincs van nála.
Lassan összeszedelőzködünk és a csapat elindul a kávézó felé, egy ideig velük tartok. Írhatnék a Gombról is, de arról majd egy másik cikkben. Helyette lassan eltolom a bringát, és azon mosolygok magamban, hogy milyen jó kis gombot adtunk mi is – az FKA – ehhez a helyes kis nyári kabáthoz…
Barna Era
