Februárban megjelent alapítványunk második pályázati felhívása, „Nem térkép e táj” címmel, a Ferencvárosi Közterek Alap kiírásában. Célunk, hogy olyan helyi civil kezdeményezéseket támogassunk majd, amelyek felruházzák, újraértelmezik, élettel telítik meg, biztonságosabbá és /vagy komfortosabbá teszik köztereinket, vagy izgalmas virtuális köztereket teremtenek a kerületieknek. Részletes pályázati felhívásunk itt.
Ennek apropójaként, s hogy ezzel is motiváljuk a köztér-diskurzust, új rovatot indítunk a pályázati kampány idejére, melyben mi, kurátorok, ferencvárosi és Ferencvároshoz kötődő civilek és önkéntesek osztjuk meg történeteinket egy-egy helyi köztér, köztéri elem vagy bútor kapcsán. Ilyen történetet bárkitől szívesen veszünk, aki kedvet érez hozzá, hogy megossza velünk írásban, max. 2500 karakterben, és/vagy fotókkal, esetleg egy rövid videóban. Lehet líraibb vagy karcosabb, riportszerű vagy csak egy töredékes sóhaj, nincs műfaji megkötés, a lényeg hogy hazai, vagyis ferencvárosi ihletésű legyen!
Várjuk őket a [email protected] címre, Nem térkép jeligére!
Nem térkép rovatunk alábbi darabjából kiderül, hogy a kényszerűségből született falragaszaink is fontos részei lehetnek köztereinknek!
Itt a vége
Kálmán talált kutya volt, a Könyves Kálmán körúton futkosott a forgalomban, onnan hoztuk haza, épp a költözés után. Kálmán nevét tehát onnan kapta, aztán velünk élt a negyediken. Jártunk sétáltatni őt, kisétáltunk vele rendre a Duna-partra, be lett osztva. Kálmán futkározhatott, mindig vittünk zacskót. Apa korán kelt, a gyerekekben meg fejlődött a kötelesség tudata délutánonként. Az esti kör meg az alku tárgya volt.
A kutyáról hamar kiderült, hogy a vérében van a szökés – “amiként kezdtem, végig azt csináltam./ ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom,/ mint a fegyenc, ki visszatérve falujába…” Kálmán, úgymond, nem árult zsákbamacskát. Dilettáns gazdaként, dilinyós kutyával nem igazán fogadott be minket a park öntudatos és önazonos kutyástársadalma, de ez nem is volt cél, őszinte leszek. A kutya szökése viszont minden alkalommal összehozta az embereket. “Elnézést, nem láttak itt egy kutyát (sic!)? – Errefelé? Beagle, trikolór. Mafla egy pofa, kábé ekkora. Igen, még fiatal, fiú, ja, nem, azaz kankutya. Fajtiszta, kábé. Csip? Nem is tudom… úgy találtuk. (Késő bánat, eb gondolat). Nem gondolták, hogy ki kéne plakátolni a környéken? Tényleg! “Kálmán elveszett. ilyen és ilyen. Nagyon várjuk haza! cím, telefon” – ezt kilenc példányban printeltük és kiragasztgattuk mindenfelé a fákra, celluxszal.
Te, figyelj, szerinted, ez nem gáz? Mi? Szerinted, amúgy biztonságos manapság kiírni csak úgy, az utcán, téren mindenfelé az ember lakcímét? És ha betörnek? Jaj, te, hát ki akarna, pont ide, szívem? hát akik a bicikliket is elvitték tavaly a pincéből, azok, példának okául. Jó, de azok nem jöttek fel azért a negyedikre, meg akkor úgyis ugatna veszettül ez a félnótás ku
Benedek Gabriella
ferencvárosi lakos
(szerkesztői közlés: Kálmán végül pár nap múlva meglett. Ki tudja, talán kalandvágyból, talán kulturális érdeklődésből, de az Erzsébet téri WAMP design vásárig ment, ahol aztán felismerte valaki és értesítette gazdáit…)
A Nem térkép rovatunk civil írásai itt olvashatók. Várjuk a további írásokat, fotókat, videókat is!