![Épülnek a cselekvés intézményei, avagy hogyan lettünk mi is hivatkozási pont](http://ferencvarosi.kozossegialapitvany.hu/files/et_temp/kozos_alapon_beszamolo_visual-102876_185x185.jpg)
Korábban már többször is emlegettük egyik támogató partnerünket, a Közös ALAPON országos programot, amely a magyarországi közösségi alapítványok fejlesztését, támogatását tűzte ki célul. A program a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt is támogatta idén tavasszal, erről itt számoltunk be. Annak az örömteli hírnek is helyet adtunk honlapunkon, hogy a KA program pályázatán – amelyen közösségi alapítványt létrehozni kívánó csoportokat kerestek és találtak – 7 csoport nyert, azaz heten vannak már a nyomunkban. Utóbbi inspiráló és lelkesítő is, hogy valóban mozgalom lehet abból az ideából, amit mi is képviselünk.
Most elkészült és nyilvánosságra került a Közös ALAPON másfél éves munkájának beszámolója, “ÉPÜLNEK A CSELEKVÉS INTÉZMÉNYEI” címmel, amelyben mi kitüntetett helyet kaptunk.