2 millió Ft-ot kaptunk a Közös ALAPON-tól

2 millió Ft-ot kaptunk a Közös ALAPON-tól

Örömmel számolunk be róla, hogy a közelmúltban a Civitalis Egyesület által létrehozott Közös ALAPON program  –  a magyarországi közösségi alapítványok létrejöttét és fejlesztését szolgáló kezdeményezés- 2 millió forinttal támogatta a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt.

A Közös ALAPON programhoz benyújtott pályázatunkban adománygyűjtő és támogatásosztó programjaink előkészítéséhez, szervezéséhez, egy Magyarországon még új, innovatív adománygyűjtési módszer bevezetéséhez, illetve két , külföldi közösségi alapítványoknál sikeresen működő program adaptációs-kísérletének előkészítéséhez,  egy szegedi tanulmányút költségeihez és arculati elemeink gyártási költségeihez  kértünk támogatást.

Köszönjük a bizalmat, a megvalósuló programokról és tevékenységekről nyilvánosan is be fogunk számolni.

A Közös ALAPON programról itt lehet olvasni. Korábbi cikkünk a program első pályázatáról itt érhető el.

 

 

 

 

 

Az alábbi  képen Benedek Gabriella, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kuratóriumi elnöke és Sebestyén István, a Civitalis Egyesület elnöke, a támogatási szerződés aláírásának pillanataiban.