Életmentés, ravaszság, improvizáció – ezt kapták a kolozsvári fiatalok

Életmentés, ravaszság, improvizáció – ezt kapták a kolozsvári fiatalok

Hat év alatt 90 millió forintot osztott szét a Kolozsvári Közösségi Alapítvány. A fiatalok drámapedagógiai kurzuson, elsősegély-tanfolyamon és üzleti képzésen vehettek részt a szervezet jóvoltából. Utóbbival a hátrányos helyzetűeket segítették. Most itthon  pályázhat bárki, a Ferencvárosban. Múlt héten  székelyudvarhelyi ötletekkel inspiráltuk a pályázni szándékozókat,  most a  “jótól tanulni nem szégyen”-  avagy példák a külföldi közösségi alapítványok által támogatott projektek történeteiből –  sorozatunk II. darabját közöljük.

A számok impozánsak, jelzik a Kolozsvári Közösségi Alapítvány  súlyát és társadalmi beágyazottságát: a szervezet mintegy 90 millió forintnyi lejt osztott szét 2008. és 2013. között. Ebből 181 pályázatot támogattak a város életének legkülönfélébb területeiről összesen csaknem 61 millió forinttal; a maradék pénzből 172 középiskolai és egyetemi ösztöndíjat finanszíroztak. Ajánlásukkal röviden bemutatunk három sikeres, általuk támogatott, fiataloknak szóló projektet.

 A rögtönzés iskolája

Közösségi élményt, a személyiségfejlődés lehetőségét és alternatív tanulási módszereket kínál Kolozsvárott 18-26 éves fiataloknak az Álmok az Életért társulat. A tíz kiválasztott jelentkező hetente színházi improvizációs technikák és a hagyományostól eltérő tanulási módszerek segítségével fejlesztheti személyiségét két tréner és a társulat két színésze segítségével. A hazai gyakorlást nemzetközi kurzusokon való részvétel követi. A Kolozsvári Közösségi Alapítvány 1600 euróval (most mintegy félmillió forinttal) támogatta a projektet.

Elsősegélyt jól és jókor

Az elsősegélynyújtás fontosságára hívta fel a nyilvánosság, és különösen a fiatalok figyelmét az „Elsősegélynyújtás a gyakorlatban” nevű projekt, amelyet 14-19 éves fiatalok találtak ki. Az egészségügyi szakemberekből és önkéntesekből álló csoportok iskolákban és nyilvános helyeken mutatták be a vész esetén alkalmazható életmentő módszereket, mindannyiszor a közönség bevonásával. Az alapítvány 650 euróval (mintegy 200 ezer forinttal) támogatta a kezdeményezést.

 Üzlet, testközelből

Negyven fiatal tanulhatott első kézből, nem tankönyvízűen vállalkozási ismereteket a PracticalEdu nevű program keretben. A szokásos biznisz-tantárgyakon túl üzletiterv-készítést, a fenntarthatóság fontosságát és némi ravaszságot is elsajátíthattak. Aki nem kezd vállalkozásba, az is pénzügyileg tudatos felnőttként hoz majd döntéseket – ismertették a program célját a szervezők. A projektben részt vevők többsége szegény családból származott, jórészt a város környéki, elmaradott településekről. A program 1800 eurót (most 560 ezer forintot) kapott a Kolozsvári Közösségi Alapítványtól.

Most Ön jön!

Hasonlóan szabad szellemű pályázatokra már itthon is van fogadókészség: a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány „Majd adok én neked!” címmel hirdetett pályázatot. Részletek alább:

(bardócz iván)

A felhívás teljes szövege itt olvasható. A pályázati adatlapot innen lehet letölteni.

Ferencvárosi Közösségi Alapítvány

Pályázati Felhívás

 

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Ferencvárosi Gyermekalapja pályázatot hirdet

A Ferencvárosi Gyermekalap átfogó célja a kerületi gyerekek és fiatalok segítése (az egyetemi évekig bezárólag), hogy a bennük rejlő tehetséget és tettrekészséget a lehető legteljesebb mértékben saját és környezetük életének jobbítására fordíthassák és ezzel megalapozhassák hosszú távú kötődésüket Ferencvároshoz.  Ezért olyan civil programokat támogatunk, amelyek a kerületi gyerekek és fiatalok mindennapjait teszik színesebbé, biztonságosabbá, tartalmasabbá és gazdagabbá. Elsősorban (de nem kizárólag) olyan pályázatokat várunk, amelyek

–    lehetőséget teremtenek a ferencvárosi gyerekeknek/fiataloknak az őket foglalkoztató kérdések bemutatására;

–    segítik kibontakozni a gyerekekben/fiatalokban rejlő tehetséget;

–    lehetőséget biztosítanak a gyerekek/fiatalok színvonalas kulturális, szabadidős, sport programokon való részvételére;

–   a gyerekek/fiatalok körében népszerűsítik a közösségért való felelősségérzetet, az önkéntes munka örömét, a helyi adományozás kultúráját és a lakóhely megismerésének fontosságát.

Megkülönböztetett figyelmet szentelünk azon tervek finanszírozásának, amelyek az állampolgári-közösségi aktivitásra építenek, újszerű vagy máshol nem támogatott módon foglalkoznak egy-egy témával.

Bármilyen kerületi civil szervezet és be nem jegyzet csoport pályázhat. Örömmel vesszük a pályázásban nagy tapasztalattal bíró szervezetek, csoportok jelentkezését, ugyanakkor különös figyelmet fordítunk a kevés tapasztalattal rendelkezők pályázatára is.

A pályázaton elosztható összeg 750,000 forint. A pályázatokról a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kuratóriuma dönt.

Pályázatok beadásának határideje 2014. március 17.

Az érdeklődők mihamarabb keressék Scsaurszki Tamás kurátort a 20/243-8491-es telefonszámon vagy a scsaurszki.tamas@gmail.com email címen.

A Ferencvárosi Közösségi Alapítványt magánszemélyek hozták létre azért, hogy adománygyűjtő, támogatásosztó és közösségfejlesztő tevékenységével emelje az itt élők-dolgozók életminőségét, hozzájáruljon Ferencváros fejlődéséhez és erősítse a kerületi közösségeket. Az alapítvány politikai pártoktól és az önkormányzattól függetlenül működik.

A Ferencvárosi Gyerekalap támogatói:

Manga Cowboy, Púder Bárszínház ,C-Vision Kft, 9ker.babamama.info, FEVIX, ITH Hungary Kft, Kalotherm Zrt., Csárdi és Csárdi Kft., Lehel Park Kft., Bokréta Management Kft., TRX Consulting  Kft., FEVE, Evol Kft., Dima Kft.

KÖSZÖNJÜK!