Átestünk a tűzkeresztségen: jó szívvel osztunk támogatást!
Talpraesők Klubját, nyári családi kalandozást a Ferencvárosban, az Ecseri úti aluljáró elvarázsolását és egy helytörténeti nevelési projektet támogat a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány (FKA), a Gyermekalapja által meghirdetett, első nyilvános pályázatának keretében. A nyertesek összesen 683.000 Ft támogatást kértek és kaptak. A kuratórium és a főtámogatók közösen bíráltak, a döntésben az FKA céljaival való azonosuláson túl, a kreatívitást, az érintettek már a programok tervezésébe történő aktív bevonását, és a helyi közösség problémáinak érzékeny megközelítéseit, egyaránt kiemelten díjaztuk.
“Majd adok én Neked” címmel hirdettük meg alapítványunk történetének első pályázatát, idén tavasszal. Célunk az volt, hogy az általunk – különböző közösségi programok révén – korábban a Ferencvárosi Gyermekalap javára összegyűjtött pénzt, támogatásként tudjuk szétosztani olyan kezdeményezések között, amelyek elsősorban (de nem kizárólag): lehetőséget teremtenek a ferencvárosi gyerekeknek/fiataloknak az őket foglalkoztató kérdések bemutatására, segítik kibontakozni a gyerekekben/fiatalokban rejlő tehetséget, biztosítják a gyerekek/fiatalok színvonalas kulturális, szabadidős, sport programokon való részvételét és a gyerekek/fiatalok körében népszerűsítik a közösségért való felelősségérzetet, az önkéntes munka örömét, a helyi adományozás kultúráját és a lakóhely megismerésének fontosságát.
A határidőig 4 kerületi civil szervezet, 3 be nem jegyzett csoport és 1 kerületi projekt (nem kerületi civil szervezet ) pályázatát kaptuk meg, egy pályázó a hiánypótlási szakaszban visszalépett.
Maradtak heten, és mi lettünk a “gonoszok”. Utóbbi csakis azért, mert minden pályázó valóban figyelmet érdemlő programot mutatott be, de döntenünk kellett, hogy a jók között, számunkra, most mégis kik a legjobbak?
Ők lettek:
Valamennyi pályázóknak gratulálunk és reméljük, hogy akik most nálunk nem nyertek támogatást, azok is meg tudják majd valósítani elképzeléseiket, mi örömmel adunk majd hírt azokról a programokról is! Főtámogatóink pályázat-bírálói munkáját is külön köszönjük.
A kiválasztott, és a kuratórium által abszolút bizalmat nyert programok mindegyike tökéletesen tükrözi azt a szemléletet, amit alapítványunk népszerűsíteni szeretne. Mert hogy fiatalokat fociztatni a Ferencvárosban, az önmagában amolyan Cipőt a cipőboltból! evidencia lenne csak, de közben futball-etikettről diskurálni velük és a fair play örömét hirdetni annyira hagyományos és mégis egészen progresszív ötlet, mint amennyire slammelni József Attila egykori lakóhelyének utcáin. Vagy éppen annyira hiánypótló és szerethető vállalkozás hátrányos helyzetű , a nyári vakáció ideje alatt is a gőzölgő betonon nyaraló családokat bevonni közös sport vagy művészeti tevékenységbe, kollektív főzésbe, kertészkedésbe.
De nem kevésbé leszünk kíváncsiak az Ecseri úti aluljáró átváltoztatására sem, amikor egy időre a munkába, iskolába sietők vagy az arra sétáló környéken lakók egy különleges kiállítótérben találhatják majd magukat, amelyeknek kifüggesztett képei is kerületi gyerekek kezemunkáit dicsérik. És gyerekek lesznek annak a nagyon izgalmasnak ígérkező helytörténeti vetélkedőnek is fiatal felfedezői, amelyben a lakóhelyük, lakókörnyezetük kutatására ösztönzik majd őket, az érzelmi nevelés módszereivel.
A nyertes pályázatok képviselőivel a következő napokban elkezdődik a támogatási szerződések előkészítése és a programok vezetői megismerkedhetnek az FKA által ajánlott kurátor-mentorokkal. Mentoraink minden esetben, a projektben dolgozók autonómiáját maximálisan tiszteletben tartva ajánlják fel együttműködésüket, a programgazdák igényei szerint segítik/követik majd a programok megvalósulását, és adnak hírt annak alakulásáról, a nyilvánosság számára is. A szerződéskötések megszületéséről szintén tájékoztatást adunk majd e helyen.
Minden pályázónak sikeres, jó programokat kívánunk!
az FKA kurátorai