Megkopott a Ráday utca dicsfénye, de a helyzet megváltozhat – mondja Bosznai Tibor, a Púder Bárszínház művészeti vezetője, akivel abból az alkalomból beszélgettünk, hogy az étterem csatlakozott a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány „Igyon egy szódát Ferencvárosért” programjához. Interjúnkból kiderül, miért támogatja egy profitorientált vállalkozás a kultúrát és a helyi civileket.
Milyen presztízsű hely a Ráday utca manapság?
Most kicsit megosztó a vendéglátóiparral foglalkozók körében. Azt lehet mondani a Budapestről írt blogbejegyzések, vagy egyéb vélemények alapján, hogy a Ráday dicsfénye megkopott. Úgy is fogalmazhatnék, hogy erősen feljött a szórakoztatóiparban a Bazilika és környéke, ahol 5-8 éve nem volt jellemző, hogy tömegek vonulnak elegáns ruhában, magas sarkú cipőben borospohárral a kezükben. A VII. kerület „romkocsma-durranása” is a Ráday utca kialakulása után történt. Nyilvánvaló, hogy mindez új irányt szabott a budapesti vendéglátásnak, és biztos, hogy elszippantotta a Ráday utca célközönségének egy részét. Nem tett jót a forgalomnak a Kálvin tér széttúrása sem.
Kellett volna tenni valamit, hogy ne menjen el az élet a Ráday mellett?
Talán igen. De erről inkább nem mondanék nagyon bölcs dolgokat, mert csak másfél éve vagyunk itt a Púder Bárszínházzal. Mi mindezek ellenére idejöttünk, mert a Ráday utca továbbra is nagy jelentőségű gasztro- és kultutca a Belvárosban.
Ti lesztek a trendfordítók?
A megjelenésünkkel nyilván hajazunk a romkocsma-kultúrára, rengeteg elemet merítettünk ebből az eklektikus, progresszív közegből. Új színfoltot hoztunk a Ráday utcába, a színvonalas vendéglátás mellett kulturális szerepvállalásunk is jelentős: a Bárszínház kamaratermében előadásokat szervezünk, együttműködünk a kis képzővel, a Színművészeti Egyetemmel, civil szervezetekkel. Ha már ide jöttünk, akkor – halász-hasonlattal élve – nem illendő csak a meglévő halakra halászni; mindent megteszünk azért, hogy új embereket csalogassunk a Ráday utcába.
Ránézésre a vendégeitek döntő többsége külföldi.
Ez igaz.
Akkor miért tartjátok mégis fontosnak a helyi kultúra támogatását?
Azért, mert nem lehet lemondani a magyar közegről. Akkor igazán élő egy hely, ha a helyiek is jól érzik ott magukat. Magamból indulok ki: ha külföldre megyek, nagyon örülök, ha hallom az adott ország nyelvét a mellettem lévő asztalnál; akkor azt érzem, hogy belehelyezkedhetek kicsit a helyzetükbe.
A kulturális programok a külföldieket is vonzzák?
Nem igazán. Programjaink jellemzően magyaroknak szólnak. Például a filmklub kimondottan a helyi közönségnek szól, Puzsér Róbert is többször lépett már fel stand up tragedy-vel, mindannyiszor nagy sikerrel.
A kulturális tevékenység a profit rovására megy, ha jól gondolom.
Közvetlenül és rövid távon biztos, hogy nem a leghatékonyabb helykihasználási modell, amikor nem kassza van egy helyen, hanem valami más, amire adott esetben pénzt kell költeni. Bízom abban viszont, hogy mindez hosszú távon hozzátesz a hely imázsához, nívójához. Szeretném magamról azt hinni, hogy üzletemberként is tudok gondolkodni, és művészeti projektjeink hosszú távon gazdaságilag is kifizetődnek.
Hogyan találtatok a Ferencvárosi Közösségi Alapítványra? Miért gondoljátok, hogy bármivel is támogatni kellene az alapítványt?
Bár mi vendéglátással foglalkozunk, amikor megszerzünk egy üzlethelyiséget, akkor mi is vendégségbe érkezünk. Új mikrokörnyezetbe kerülünk, amit az utca lakói, a kerület lakói, az önkormányzat, és persze a ház lakói jelentenek. Nagyon fontos számunkra, hogy utóbbiak ne gyomorgörccsel gondoljanak arra, hogy alattuk egy étterem üzemel, ezért figyelünk rájuk, eljárunk a lakógyűlésekre, helyet adunk a lakógyűléseknek.
Ma mindenhol közösségről beszélnek az emberek. Ordító igény van a közösségekre, főleg miután az állam egyre inkább kivonul a kultúra támogatásából. Ezt az űrt mi piaci alapon próbáljuk mérsékelni, méghozzá hiteles projektek létrehozásával, támogatásával, amelyekkel azonosulni tudunk, amelyekkel „egy rugóra jár az agyunk”. Ilyen a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány is.
Az alapítvánnyal egyébként úgy találtunk egymásra, hogy Tamás (Scsaurszki Tamás, az FKA alapítója – a szerk.) észrevette a WWF-menünket. Ennek az a lényege, hogy a WWF igénysorának megfelelő menüt készítünk – többek között hazai alapanyagból, konzerv-termékektől mentesen főzünk – amiben a leves és a desszert 50, a főétel 100 forinttal drágább, mint a „rendes” menüsor, és ez a többlet közvetlenül a WWF kasszájában landol. Ezek alapján Tamás azt gondolta, hogy azon túl, hogy hideg a sör és meleg a husi, a tulajdonosok talán mást is gondolnak a vendéglátásról. Büszkén állítom, hogy ebben igaza van. Felkínálta az együttműködést a szóda-programban, ami egyébként számunkra öröm, mert ettől még inkább otthon érezzük magunkat a kerületben.
A szóda programon túl másként is támogatjátok az alapítványt?
Már most van egy másik együttműködésünk: ötezer forintos fogyasztási kártyával járulunk hozzá az alapítvány és a helytörténeti gyűjtemény kulturális sétájához.
(Az interjút Bardócz Iván készítette.)