Tombola, ahol mindenki nyer

Tombola, ahol mindenki nyer

Egy izgalmas kísérletben vettünk részt november 29-én, a Ferencvárosi Művelődési Házban, a Babamama Börzén. Velenczei Ági, kurátorunk szubjektív beszámolója.

Egy élményeimet szeretném megosztani az olvasókkal. Amikor elvállaltam a tombola szervezését és lebonyolítását a Bababörzén, két gondolatom volt. Nagyon szeretem a kamaszokat és szeretnék segíteni abban, hogy a kötelező Iskolai Közösségi Szolgálatban olyan feladatokat tudjunk adni a velünk együttműködőknek, amitől jó érzéssel fognak a későbbiek során is önként vállalkozni közösségekben, saját maguk által kitalált és megvalósított programokra, cselekvésekre. Valamint a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány egyik fontos vállalt küldetésének a – sokan valami kicsit tegyünk hozzá helyben a közösség jobb közérzetéhez, és ez akkor hatni fog – elkötelezett híve és népszerűsítője vagyok. Örömömre szolgált, hogy a Tombola mindkét vágyamat teljesítette.

A kerületben lakó Ferenczi Zsófi és barátnői már az első ismerkedő beszélgetéskor sziporkázó ötletekkel álltak elő és magukénak érezték a feladatot. Ezzel aztán a rendezvény hangulatát is sikerült feldobniuk, ahogy az ismertetőjelként arcukra festett virágokkal járták a termeket, ajánlgatták a tombolajegyeket és hangulatos gitárkísérettel daloltak, hogy feldobják a hangulatot és felhívják a figyelmet a tombolára. Kurátortársaim és Vaszilev Kati, valamint szervezőtársa Pócsiné Szabó Erzsébet, mind az előkészítésben, mind  a helyszínen is segítették a tombola ajándékok összegyűjtését, saját felajánlásokkal is. Felsorolni is káprázatos a tombolatárgyakat felajánló támogatók sorát: Nemzeti Színház, Stúdió K, Nándori Cukrászda, Két Egér Könyvesbolt, Medence Csoport, Hazai Kézműves Finomságok boltja, Barna Era kurátor, Írisz Családi Kör, ZsALeMka textilholmik, Ranyák Üvegtechnika, Pócsiné Szabó Erzsébet és többen a Börzén árusítók közül.

Így aztán lelkesen sorsolhatták ki lányaink családi színházjegyektől az egyedi kézzel készített üvegtárgyakon át, újrahasznosított molinóból készült neszeszert, mesekönyveket, játékokat, marcipánfigurákat, egyszemélyes tortát és más finomságokat, horgolt tárgyakra beváltható utalványt, mese és felnőtt DVD-ét.

A rendezvény során, a Művelődési Központtól kapott technika segítségével lehetőségünk nyílt bemutatni a Babamama.info szerkesztőjének Vaszilev Katinak a társadalmi felelősségvállalását , a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt és az Alapítvány Ferencvárosi Gyermekalapját (amiből idén négy kerületi programot tudtunk támogatni , és a sorsolás közben, a kerületi felajánlók színes körét a jelenlévőknek.

Kis programunk többrétű kísérletet is magában rejt: hogyan tudjuk szolgálni a szervező,  a  oldalt szerkesztő Vaszilev Kati, társadalmi felelősségvállalását, hogyan tudunk a gimnazista fiataloknak örömteli feladatot adó lehetőséget biztosítani a Közösségi Szolgálatban, és hogyan mutathatjuk be a támogatók – ferencvárosi intézmények, boltok, civil csoportok, saját kurátoraink és a börze árusai – jó példáján és cselekedetén keresztül azt, mit jelent közösségi célokat szolgálni kis és kicsit értékesebb adományainkkal, cselekedve, egymásnak örömet okozva.

Velencei Ági a tombola-ajándékokkal