“Ha szombat, akkor bolhapiac. Menjünk ki, itt lesz a közelben!”
A Pipa utca 4. szám alatti házban, a Makett Labor szomszédságában, kilenc óra körül szokatlan mozgás kezdődött. Asztalokat, padokat állítottak fel körben az udvaron, s aki az utcáról a kapualjba vagy a gangról lenézett, láthatta, ahogy az udvaron gyülekező, nyüzsgő alakok színes portékákkal telerakják az asztalokat: ruháktól régi könyvekig, matchboxtól műanyagkatonákon át táskákig, nyakláncokig, fiókok mélyéről hasznos és haszontalan holmik kerültek elő, s várták a piaci bogarászókat. Tízkor már tekert a verklis, tizenegykor egy fűrészen hegedülő távolkeleti muzsikás is bekapcsolódott, délben pedig egy nemzetközi sanzonzenekar zendített rá, ellenállhatatlanul. Ebédidőben, úgyszólván előzmények nélkül, parázson sülő padlizsán ínycsiklandozó illata szállt fel az udvar közepéről, amely Miklusicsák Alíz szakács tudományát dicsérte. Aki az utca felé nyíló közösségi büfé ablakához támaszkodott, annak Imi – a Zacc Cafeból – házisört csapolt, vagy fröccsöt, szörpöt, szódát kínált – tisztára jókedvében!
De mi sem üres kézzel mentünk ám a bolhapiacra! Kurátoraink és barátaink olyan kedves tárgyaikat pakolták ki az asztalokra, amelyek kialkudott árát az alapítvány céljaira ajánlották fel. Így került a portékák közé Péter gyönyörű íróasztali tolltartója Perzsiából és egy rézkarc nyomat , amit Era még a Tilos Rádió maratonjának tomboláján nyert, és amit most egy másik közösség javára, továbbkínált. Ott volt még egy sok mindent látott, házi készítésű, kék sakkasztal, Tamástól, könyv a Deák lányok dínós-korszakából, meg egy porcelán kisfiú-kislány pár (könyvtámasz) Ágitól, akik még a sokat látott nipp-vadászoknak is csemegét jelentettek! Nem véletlen hogy le is csapott rájuk egy magát műkincskereskedőnek kiadó fiatalember. Meg kell emlékeznünk még a borotvapenge-élezőről, amit Gyuri ajánlott fel, eredeti, német nyelvű használati utasítással, amiből délre már mindenki kívülről fújta, hogy hányszor kell oda-vissza húzni a madzagot ahhoz, hogy újra scharf legyen a zsilett! Minden tárgyból kibújt egy- egy történet, amelyek békésen hömpölyögtek tovább a piaci sokadalomban…
Ahogy telt-múlt az idő, a hangulat és az adományozói kedv egyre csak fényesedett! A közösségi alapítvány asztalánál kapható Velenczei Ági és Kovács Edit – féle szerencsesütik és új önkéntesünk, Jászai “füvesasszony” Andi gyógynövényteái igazán népszerűek voltak a vásárlók körében! Az emberek meg-megálltak, választottak a sütikből, olvasgatták a morzsák közt felbukkanó üzeneteket, bólogattak, elégedetten mosolyogtak. Kóstolgatás, nézelődés közben módunk volt mesélni, beszélgetni az alapítvány céljairól, tevékenységeiről.
Már három is elmúlt, amikor úgy kellett kitenni minket, mert záróra lett. Büszkék voltunk az összegyűlt néhány tízezer forintunkra, gyermeki örömmel mutogattuk egymásnak a vásárfiákat. Magunkkal vittük a fokhagymás vignetta ízét a szánkban, dúdolgattuk a fülbemászó sanzonok foszlányait és élveztük azt a mámorító szabadszombat hangulatot…