Swimathon 2016 – Kék Pont részbeszámoló

Tisztelt Adományozók!

Alábbiakban hírt adunk a Swimathon 2016 közösségi adománygyűjtő kampányban támogatott projekt alakulásáról, a szervezettől kapott részbeszámoló alapján, melyet kuratóriumunk 2017. június 3-án elfogadott. A program megvalósítása még zajlik, következő beszámoló hírlevelünk 2017 őszén várható. A korábban megkötött támogatási szerződésről 2016 őszi hírlevelünkben tájékoztattunk, nyilvánosságra hozva akkor annak tartalmát is, amely most is elérhető honlapunkon.

Kék Pont Alapítvány – Ferencvárosi Felépülési Központ projekt

Swimathon 2016 támogatás: 908.600Ft  (az eredeti támogatási szerződésben szereplő összeghez képest – pár hónappal később – érkezett még egy 10 ezer Ft-os adomány)

A program célja az volt, hogy a Kék Pont Alapítvány húsz éve működő ferencvárosi drogambulanciáját és drogkonzultációs központját olyan felépülési központtá alakítsák át, amely eszközeiben és szolgáltatásaiban az elmúlt évek dizájner-drog robbanására ad érdemi, hatékony reakciókat. A projekt a ferencvárosi fiatalokat, fiatal felnőtteket (14-35 éves korosztály), közülük is a droghasználókat, illetve a velük foglalkozó szülőket, tanárokat, szociális szakembereket érinti, továbbá a veszélyeztetetteknek szóló megelőzésre irányul.

Részbeszámolójuk a megvalósult és folyamatban lévő programelemekről itt olvasható el.