Rekord felajánlás, több mint 3,4 millió Ft adomány-felajánlás érkezett három kerületi program számára az idei, immáron V. Élő Adás közösségi adománygyűjtő estünk mintegy 100 vendégétől, ferencvárosi kötődésű magánszemélyektől, vállalkozóktől és nagyvállalatoktól. KÖSZÖNJÜK!
Ahogyan arról az Élő Adás előtt és a rendezvényen is tájékoztattuk vendégeinket, a beérkezett adományok 9%-a a Ferencvárosi Közösségi Alapítványnál marad szervezési költségekre, majd a fennmaradó összeget, a támogatási szerződések megkötését követően, átutaljuk a projektgazdáknak. Egyben felhívjuk a figyelmet arra is, hogy aki még természetbeni adománnyal, önkéntes munkával támogatni szeretné bármely programot, jelezze nekünk és összekapcsoljuk őt a szervezőkkel! A támogatott projekt alakulásáról adományozóinkat tájékoztatni fogjuk.
Az Élő Adás estről Csoszó Gabriella fotóművész készített emlékezetes képeket, amelyeket ezen a linken tekinthetnek meg.
Képeskönyv, Ferenc téri időutazóknak
A Társadalmi Innovációs Központ Alapítvány Ferenc téri klubjának programja egy gyerekeknek szóló, játékos helytörténeti képeskönyvre kérte a támogatást. 704.000Ft-ot kaptak felajánlásként, aminek köszönhetően grafikailag befejezhetik a jelenleg felénél tartó böngészőt, elkészítik a könyvet és egy nagyszabású könyvbemutatót is szervezhetnek, gyerekprogramokkal. A Társadalmi Innovációs Központ Alapítvány most arra vállalkozik, hogy egy képeskönyvben mutassa be Budapest egyik legszerethetőbb kisvárosias részét, ahol keveredik az új a régivel, főváros a vidékkel, a pezsgő a nyugissal, a belváros a lakónegyeddel, a város a zölddel. A projektet Berczeli Péter mutatta be.
Léleköntő nyári tábor
A Nem Adom el Alapítvány Léleköntő nyári tábor programja minden várakozást felülmúlva, 1.530.000Ft felajánlást gyűjtött. Ebből a támogatásból nem csak hogy 15 autizmussal élő gyermeknek és családjának tudják megrendezni az intenzív fejlesztő nyári tábort, de lehetséges, hogy még két táborra is futja a pénzből! Az összeg pontos felhasználásról szóló terv a következő hetekben születik meg. Ezzel a programmal az egész családot támogatják, hogy a szülők miközben igazi „cinkosaikká” válnak a gyerekeiknek, a saját életüket is élhessék. Nyári táboruk is ezt a hitet és együttműködést erősíti, miközben a hétköznapok nehézségeiben segít kapaszkodókat találni, erőt és energiát ad a család minden tagjának. A projektet Dely Géza mutatta be.
Kilencben az Élet blog és közösség
Az idén áprilisban indult és azóta nagy sikerekkel működő és egyben aktív közösséget is teremtő Kilencben az Élet blog is bőven a megálmodott adomány felett kapott támogatást, számára vendégeink 1.187.000Ft-ot ajánlottak fel. A támogatásból a következő időszakban havi 6-8 blog cikk, rendszeres csoporttalálkozók és videók/podcastok születnek majd, szintén a következő hetek tervezése alapján. A tavasszal még hobbinak indult, immáron akár minta-programul is szolgáló közéleti blog mindazok tájékozódását és együttműködését segíteni fogja, akik a helyi nyilvánosságot és a helyi közügyekben lévő állampolgári aktivitást szeretnék erősíteni. A projektet Borbás Gabi alapító-blogger mutatta be.
Köszönjük adományaikat!
A rendezvényen készpénzben felajánlott adományokat köszönettel regisztráltuk, az átutalással támogató vendégeknek elküldtük a tájékoztató leveleket! A beérkező adományok regisztrálása alapítványunknál folyamatos.
Köszönjük valamennyi természetbeni támogatónk segítségét!
Főtámogatónknak:
És további kerületi támogatóinknak:
Külön köszönet a Sütiflotta önkénteseinek:
Barna Ilona, Barna Tiborné, Garai Mixi, Gebei-Szaplonczai Réka, Horváth Fruzsina+ a Vegan Art Kitchen csapata, Kovács Edit, Kunfalvy Annamária, Kurucz Vera, Mező-Balogh Krisztina, Pócsik Andrea, Szabó Györgyi, Tóth Zsófi, Velenczei Ágnes
És az FKA rendezvényen segített önkénteseinek, munkatársainak és kurátorainak:
Barna Era, Benedek Gabriella, Berecz Péter, Csonka Rózsa, Csoszó Gabi, Fenyvesi Péter, Gnandt Boglárka, Gross András, Jordán Péter, Kassai Mónika, Kovarszki Andrea, Kovács Edit, Meggyes Bence, Miklusicsák Aliz, Oláh Roland, Polyacskó Orsolya, Scsaurszki Tamás, Temesváry Péter, Tukarcs Klára, Zeke Angéla, Winchester Elica
Valamint köszönet a BODA Antikvitás és Aukciósháznak is, hogy licit-kalapácsuk idén is szerencsét hozott nekünk!
Találkozzunk az Élő Adáson 2020-ban is!