2018 szeptember 28-án és 29-én volt a második Ráday Korzó közösségi esemény, Belső-Ferencvárosban. A korzózást tavaly mi álmodtuk meg, akkor magunk gyűjtöttünk rá támogatást és indítottuk útjára. Az volt a tervünk, az álmunk, hogy a kezdeményezésünk után mások is kedvet kapjanak az előkészítésbe és szervezésbe, és ez sikerült!
Az idei kétnapos rendezvényt a negyedhez erősen kötődő, itt lakó, itt dolgozó civilek szervezték meg, több mint 40 helyi partner, helyszín bevonásával, a Swimathon adománygyűjtő kampány során gyűjtött magán- és vállalkozói adományokból.
A szervezőcsoport tagjai voltak: Barna Era, Bozóki Anita, Böröcz László, Dunai Marcell, Garai Mixi, Hagymási László, Martoni András, a Mullner & Kalman Content Lab, Sarkadi Péter, Scsaurszki Tamás, Polyacskó Orsolya, Zeke Angéla.
Természetbeni hozzájárulással segítették az eseményt: Ázsia Bt., Budapesti Corvinus Egyetem,Copy-Ráday, Ferencvárosi Közösségi Alapítvány, Két Egér Könyvesbolt, Manga Cowboy, Medence Csoport, Nándori Cukrászda, Púder Bárszínház, Ráday Gémklub, SeewihatThai Masszázsszalon, Sütiflotta, Tilos Rádió.
A résztvevők többek között megkóstolhatták a tibeti momót, bejárhatták a Corvinust, megismerhették velünk élő, ám messziről jött szomszédaikat, a Református Drogmisszió munkáját és a Belső-Ferencváros mesélő kapualjait. Célunk ismét az volt, hogy megmutassuk elsősorban a helyieknek, hogy mennyi érték van a kerületben, amelyeket a szomszédokkal, a környékbeli ismeretlen ismerősökkel átélni még izgalmasabb.
Köszönjük mindenkinek a hozzájárulását és a részvételét!
A videót Rick Zsófi készítette:
A kerületi 9.tv így számolt be az eseményről: