Karácsonyi előtti stresszoldás – Turánszky Edina pszichológussal, Élménykalendárium 5. nap
szubjektív beszámoló
…nem jött a villamos, aztán jött, de nem jó metróra szálltam fel, aztán a Ferenciek terén váltottam, de így is késve érkeztem Turánszky Edina, pszichológus stresszoldására. Na gondoltam, lesz itt stressz, ha csak az életem utolsó negyedóráját veszem alapul. Kicsit aggódtam, hogy nem fogok tudni ellazulni, néhányszor megjártam már, hogy az adott feladatnál én az egyik szememet kinyitottam, míg mindenki ’befele nézett’.
Naná, hogy ismerkedés helyett elmeséltem Edinának, hogy soha nem tudok időben megérkezni, rohanok és az idő még azzal is telik, hogy amikor megérkezem, öt percig untatom a várakozót a problémáimmal. Edina mosolyog, aztán elkezdünk beszélgetni, és lehet, hogy ez egy technikai csavar Edina metódusában, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy a szerepünk felcserélődik, és én adok tanácsokat a pszichológusnak. Azonnal nyeregben éreztem magam! Megnyugtatott a helyzet, hogy neki a szakembernek is lehetnek gondjai, problémái. Aztán elkezdődött a csoportos stresszoldás, de előtte feltette forrni a teát és az egész termet a puncs ízesítésű tea illata járta át. A homályos, illatos szobában nagyon hamar végigfeküdtem a szőnyegen -azt hiszem ekkor még mindenki lótusz ülésben, hallgatta a ágy instrukciókat. Nem tudom hány percig relaxálhattam, de arra emlékszem, hogy amint megébredtem, két ötlet volt a fejemben: először is, hogy még este levágom a hajam, másodikként, hogy átszabom egy régi ruhámat.
Pihenve, puncs illatban alkotni! Kell ennél több?
Alíz