Örömmel állunk a jó ügyek mellé

Örömmel állunk a jó ügyek mellé

Népművelőből lett amerikai nyugdíjasoknak kulturális túrákat szervező, ingatlanberuházó,  szállodaüzemeltető. Az ITH Cégcsoport cégei hosszú évek  óta támogatnak állami gondozott gyerekeket, szerveznek focitábort a Bakonyban, és karácsonykor 800 főre főznek paprikás krumplit a rászorulóknak. A kerületben 2013-ban Pro Urbe díjat kapott Király István a Ferencvárosi Gyermekalap egyik állandó támogatója. Most a „Majd adok én neked!” című aktuális pályázati felhívásunk kapcsán beszélgettünk vele.

 

FKA: Jól gondolom, hogy itt a Középső – Ferencvárosban nagyon sokan ismerik?

Király: Ez igaz is, meg nem is. A szállodánk, a Corvin Hotel miatt, ami 96-ban nyílt meg az Angyal utcában, és mert a kerületi város rehabilitáció során több társasházat is építettünk, van egyfajta ismertségem, ez kétségtelen. Ugyanakkor Budaörsről járok be, és úgy érzem, hogy annyi minden történik, változik a kerületben, hogy messze nem tudok róla eleget!

FKA: Hogy került ide a Ferencvárosba?

K: Szinte véletlen, de úgyis mondhatom, hogy üzleti szempont hozott ide.   Mi még akkoriban kerültünk ide, amikor itt eléggé áldatlan állapotok voltak, a kerületnek ez a része is nagyon lepusztult volt. Én népművelő diplomával, a rendszerváltást követően kezdtem el vállalkozni, akkor csatlakoztunk egy amerikai programhoz. Ennek az volt a lényege már akkoriban is, hogy ideérkező amerikai nyugdíjasoknak szerveztünk olyan hosszabb, 2-3 hetes, informatív, kulturális programokat is kínáló utakat, amiknek az iskola, óvoda vagy egyéb intézmény, sőt, családlátogatások éppen annyira részei voltak, mint a klasszikusnak mondható turisztikai kínálat. Ezzel szinte egyidejűleg megnyitottunk egy szállodát is itt, ahol a csoportok megszállhattak. Ma is működik ez a program,  most évi, átlag 20 ilyen programot valósítunk meg.

FKA: De a programban van annak jelentősége, szerepe, hogy ők addig éppen itt laknak? A Ferencvárossal is ismerkednek?

K: Részben. A környék nyüzsgő világát szeretik és nagy elismeréssel adóznak a rehabilitáció előtt, ahogy az  megőrizte a kerület régi értékeit, de  ötvözi azt az újjal. Kedvelik a Tompa és a Ráday utca színeit, és igen, itt a mi épületünkben vannak nekik előadások, rendezvények.

FKA: A Ferencvárosi Közösségi Alapítványt kezdetektől fogva támogatja, az évente megrendezésre került Ferencvárosi Aput a Kapuba Kupa egyik vállalati adományozójaként. A kérdés adódik, miért?

K: Az alapítvány egyik kurátora, Jordán Péter, aki építőmérnökként hosszú ideig irányította itt a rehabilitációs folyamatoAlap_Gyerek (1)t, régi barátom. Péter elkötelezettsége nekem garancia volt, hogy jó helyre kerül a pénz. Másfelől mi 97óta adunk folyamatosan gyerekek javára ilyen –olyan adományt, máshol is. A Bakonyban van néhány olyan ház, amiben állami gondozott gyerekek élnek, őket is rendszeresen támogatjuk, hol pénzzel, hol mással, még focikupát is szerveztünk mi is, akárcsak Önök! Rengeteget kaptam ezektől a kapcsolatoktól. Egészen személyes szinten is. Ott ismertem meg Tibikét, aki enyhén értelmi fogyatékosként élt az otthonban, és akinek később a gyámja is lettem.  Tibike kapott otthonteremtő támogatást és mi is segítettük őt, ma saját háza van és szakmája. De állítom, hogy minden támogatás megtérül, sőt sokszorosát kapjuk vissza mindegyiknek. Egyszer levelet kaptam egy vidékről jött édesapától, aki kedvezményes lehetőséget kért itt a szállodában, amíg a kisfiát kezelték itt a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán. A grátisz szobát nem fogadta el, azt mondta, ő nem könyöradományt kér, csak támogatást. Így végül  „felalkudta” az árat. Fogalmam sem volt róla, hogy ki ő, csak azt láttam akkor, hogy milyen helyzetbe került. Legközelebb akkor találkoztam vele, amikor egy céges ügyben intéztem valamit, és a bürokratikus ügyintézés közben egyszercsak szembejött, mint a területért felelős vezető. Segítségemre volt. Vagy mondhatom azt is példának, amikor évente 800 embernek főzünk itt karácsonykor, Ferencvárosi rászorulóknak. Szeretik, várják a dolgozóink és barátaink is ezt az eseményt, akikkel minden évben közösen készítjük elő és osztjuk ki a megfőzött ételt.

A Ferencvárosi Gyermekalap “Majd adok én neked!” aktuális pályázati felhívása olyan helyi civil kezdeményezéseknek szólóan jelent meg, amelyek kerületi gyerekeknek és fiataloknak kínálnak  programokat. Pályázni csak az FKA által biztosított pályázati űrlapon, az űrlap kitöltésével lehet, amely 2015. szeptember 8-től 2015. október 9-ig tölthető le az FKA honlapjáról .

Beadási határidő: október 9. 17 óra (részletek a letölthető felhívásban)

A pályázat részletes kiírása letölthető innen, a pályázati űrlap innen. 

Ha bármilyen kérdése van a pályázattal kapcsolatban, kérjük keresse Scsaurszki Tamás kurátort a 20/243-8491-es telefonszámon vagy a [email protected] email címen.