Ön hol inna egy szódát Ferencvárosért?

Ön hol inna egy szódát Ferencvárosért?

 

Ezzel a mottóval vonultunk ki az Írisz Családi Kör meghívására a József Attila-lakótelepi Nagyjátszótérre, szeptember utolsó csütörtökének délutánján. A Játszótér Népe Pikniket immár negyedik alkalommal rendezték meg a lakótelep legaktívabb közösségi emberei azzal a céllal, hogy bemutassuk egymásnak: mit tehetünk magunkért és másokért, hogy élhetőbb környezetben, jobb közérzettel teljenek mindennapjaink. A rendezvény már országos hírnévre is szert tett, hiszen az Állampolgári Részvétel Hete programjai között is szerepel.

Célunk az volt, hogy minél több emberrel megismertessük alapítványunk alapgondolatát, eddigi tevékenységét és megtudjuk tőlük, hogy hol innának a József Attila-lakótelepen egy olyan szódát, amely nem csak a szomjat oltja, hanem a lakótelepi közösséget is támogatja? Mert éppen ez az Igyon egy szódát Ferencvárosért! program lényege: a programban részt vevő éttermek, kávézók az eladott szóda után támogatást nyújtanak a Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak, amit az lakossági, közösségi programok támogatására fordít. A szódát a kerületi székhelyű Aquanova kft. állítja elő, így annak fogyasztásával a ferencvárosi vállalkozásokat is támogatjuk. A tavasszal indult programunkhoz a József Attila-lakótelepről eddig nem csatlakozott senki, s mi úgy gondoltuk, hogy most nem a „vendéglátósoktól“, hanem a lakosoktól tájékozódunk, hogy melyik helyi vállalkozó támogat(na) szívesen helyi ügyeket.

A piknikre kilátogató családokat számos érdekes program várta. Megismerkedhettek a közösségi kertek gondolatával és gyakorlatával, megízlelhették az Első-Kispesti Közösségi Kertben termesztett fűszernövényeket, ékszereket és játékokat készíthettek gumibelsőből, különböző fajtájú házilag sütött kenyeret kóstolhattak na és persze számtalan finom sütemény is elfogyaszthattak.

A mi standunkhoz – a színes plakátok és szórólapok mellett – a kiállított klasszikus formájú szódásüvegek csalogatták a lakótelepieket. Közülük is inkább a gyerekeket, akik – úgy tűnt – nem tudják, hogy mi van az érdekes alakú üvegben. Amikor elmondtuk nekik, hogy szóda (gyereknyelven „szúrós víz“), akkor szívesen kipróbálták és fintorogtak ahogy a víz „megszúrta“ az orrukat. Miközben a gyerekek a finom Deák-szódával oltották szomjukat, lehetőség volt szüleikkel, nagyszüleikkel elbeszélgetni a közösségi alapítványról, a „szódás“ programról és arról, hogy mit csinálhatna az alapítvány a József Attila-lakótelepiekért. Szinte minden érdeklődőnek tetszett a program alapötlete. Mint mondták, kávézó, étterem kevés a lakótelepen, megoldandó ügy annál több, amelyek közül a legégetőbb a közbiztonság alacsony foka, a közterek rendbentartása és tisztaságuk biztosítása és az érdekes programok hiánya.

Lassan szürkülni kezdett. Miközben a többi standnál még javában diskuráltak az emberek, mi már pakolni kezdtünk, hogy gyerekeinket időben ágyba dughassuk. A beszélgetések során legtöbben a Finomságok boltját és az Il Treno pizzériát említették olyan helyi vendéglátó helyekként, amelyekről a lakosok úgy gondolják, hogy szívesen támogatnák a lakótelep fejlődését. Feltett szándékunk, hogy megkeressük őket!

És persze beszámolónk végén szeretnénk a kedves olvasótól is megkérdezni: Ön hol inna egy egy szódát Ferencvárosért?