Őket támogatná? “KULT”, hogy a félelem helyét átvegye a kíváncsiság

Őket támogatná? “KULT”, hogy a félelem helyét átvegye a kíváncsiság

A projekt elnevezése:

„Kult” hogy a félelem helyét átvegye a kíváncsiság.

A projektről röviden:

Egyesületünk tevékenységének fókuszában a Magyarországon élő menekültek és migránsok társadalmi integrációjának elősegítése áll.A projekt keretében menekült/migráns és ferencvárosi magyar gyermekeket vonunk be egy közös alkotófolyamatba. A foglalkozásokon a gyerekeknek alkalmuk nyílik találkozni, ismerkedni a másik féllel, együtt rajzolni/festeni egy művésztanár támogatásával. A gyerekek által készített rajzok felhasználásával aztán megszületnek a 2014-ben debütált Kult by Menedék ruhakollekciónk új darabjai, amit egy IX. kerületi helyszínen rendezett multikulturális divatbemutató keretében mutatunk be az érdeklődőknek. A kollekció megtervezésében segítségünkre lesz a menekült tini lányból álló csoportunk, míg a divatbemutató megvalósításában részt vesznek régi és jelenlegi ügyfeleink.

Milyen közösségi/társadalmi igény áll mögötte?

A migráns gyermekek sikeres beilleszkedéséért különösen felelősek vagyunk, hiszen amellett, hogy ők a legkiszolgáltatottabbak, a velük való bánásmód határozza meg, milyen társadalom felé tartunk. A menekült/migráns emberek, gyermekek számára kevés olyan felület, biztonságos közeg kínálkozik ma, amelyet nem a másságtól való félelem vagy az előítéletek határoznak meg. Az iskolák ebben szinte semmi központi segítséget nem kapnak, elkötelezett tanárokon és a leterheltségükön múlik, hogy a migráns gyerekek integrációja hogyan alakul. 

A projekt célja:

A projekt főbb céljai: 1. a résztvevő menekült/migráns és ferencvárosi gyerek számára megteremteni egy biztonságos légkört, amelyben megismerkedhetnek egymással, barátságot köthetnek és közösen alkothatnak → mindkét fél számára egy életre meghatározó élményt nyújtani, érzékenyítve ezzel a jövőnk letéteményeseit. 2. az újjáélesztett az Kult by Menedék márkával és az új szériával  → az új  szélesebb kört érhetünk el, esélyt adva másoknak is arra, hogy félelmeik helyét átvegye a kíváncsiság. A divatos és népszerű üzenethordozók hozzájárulhatnak  a nyílt társadalmi diskurzushoz. 3. Az elkészült Kult márkás termékekért befolyó adományok is segíthetik az érintetteknek szóló programjaink hosszabb távú fenntarthatóságát.

A projektben tervezett tevékenységek:

10 fő menekült/migráns gyermek bevonása az ügyfeleink köréből. 10 fő magyar ferencvárosi gyerek bevonása. A már-létező kapcsolatainkat használva, egyeztetés olyan IX. kerületi iskolákkal, akik nyitottak a témára, olyan ferencvárosi gyermekek toborzása, akik szívesen vesznek részt a projektben. Három-alkalmas (valószínűleg szombat délelőttönként megtartott) élmény-, és közösségi program (kirándulás, cirkusz, kiállítás)sorozat: Két- alkalmas alkotóműhely művésztanár támogatásával, játékos érzékenyítéssel A rajzok kiválasztása grafikus bevonásával, majd azok nyomdai előkészítése. Az első mintadarabok elkészítése. Multikulturális kavalkád és Kult by Menedék nyilvános divatbemutató.

A megvalósítás futamideje:

Előkészületek, toborzás: 2018. január

Közösségi programok + alkotóműhely: 2018. február-március

Mintadarabok elkészítése: 2018. április

Divatbemutató: 2018. május

Mit vártok a projekttől, mikor éreznétek eredményesnek?

A projekttől azt várjuk, hogy a Menedék Egyesület társadalmi bázisa és támogatói köre nő a fenti tevékenységeknek köszönhetően, és hogy ez a kreatív eszköz, módszer, amivel   a széles nyilvánosság előtt felhívjuk  a figyelmet egy társadalmi problémát érintő,  párbeszéd szükségességére,  illetve hogy a tapasztalatok további ötleteket és új irányokat adnak majd nekünk az érintettjeinknek szóló tevékenységeinkhez.

Mennyit és mire szeretnétek összegyűjteni az Élő Adással?

Amennyiben 450.000 Ft gyűlik össze:

– 3 élmény-, közösségi program (kirándulás, kiállítás, cirkusz etc), 50 000/nap – összesen 3 alkalom=150 00

– 2 alkotóműhely (művész-tanár bevonásával), 30 000/alkalom – összesen 2 alkalom=60 000 – Kollekció elkészítése, 3000/darab (alapanyag, grafikai tervezés, nyomás, terjesztés, x 5 méret (gyerek, S,M,L,XL) – unisex, 5 fajta (öt különböző minta), összesen mintánként, méretenként 3 darab= 240.000Ft

– Önerőből: az elkészült alkotásokból egy mini-kiállítás szervezése egy 9. kerületi intézményben

600 000 Ft esetén:

– Lásd 1. szint (450 000)

– Couleur locale: mini divatbemutató és etno fogadás (vendégség az alkotók és az érdeklődők részére, a kollekció bemutatása az érintettek aktív bevonásával) , összesen: 150 000

750.000 forint esetén:

– Lásd 1. szint (450 000)

– Nagyszabású divatbemutató, kollekció bemutatása az érintettek aktív bevonásával, zenekar, hangosítás, helyszín.

Miért pont az Élő Adással gyűjtötök erre?

Izgalmas és hiánypótló lehetőséget kínál az ÉlőAdás, mi pedig szeretnénk új és innovatív fundraising technikákat kipróbálni.

Az Élő Adáson való bemutatkozás az adománygyűjtésre és a társadalmi bázis építésre is jó alkalmat kínál.

Szervezeti adatok: 

Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület

1081 Budapest, Népszínház utca 16. III/3.

+36 1 322 1502, +36 20 575 5850

e-mail: [email protected]

honlap: www.menedek.hu

fb.com/menedekegyesulet

adószám: 18072165-1-42

bankszámlaszám: 12001008-00105091-00100001

hu_JPG-04 (1)