Ők lesznek az Élő Adás 2016 műsorvezetői

Ők lesznek az Élő Adás 2016 műsorvezetői

“M. Dénes Tamás vagyok, a Klub Rádió sportriportere, újságíró, történész.  A rádiós szakmát a közszolgálati Magyar Rádióban tanultam ki, a​hol a​z egyik legnagyobb élményem az volt, amikor a Pekingi Olimpiáról tudósíthattam. ​Életem fel​ét ​külföldön ​t​öltö​ttem, most is ​é​ppen B​écsben lakom, jelenleg az Osztrák Televízió és Rádió munkatársaként, de itt Budapesten vagyok itthon. Mindig ​é​rdekeltek a ​civil kezdem​é​nyez​é​sek, magam is csatlakoztam itthon egy hajl​ék​talanokat eb​é​deltető Heti Betevő tár​sasá​ghoz, korábban pedig dolgoztam a bé​csi ​V​​örö​s​keresztn​é​l és a​z FKA-által ​​szervezett ​Ferencvárosi Aput a Kapuba Kupa rendezvé​nyeit is​ többször​ k​özvetitett​em a helyszínen​. Négy nyelven beszélő eur​ó​pai embernek tartom magam, akinek sziv​ügye a menek​ült ​kérdés​ és szeretne segiteni az elesetteken.”

era_fka“Barna Era vagyok, kurátor, s február óta a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány igazgatója is.  Az egyetem után 16 évig közszolgálati rádiósként dolgoztam, majd 2007 óta a civil szektorban találtam meg a helyem, ahol elsősorban kommunikációs  feladataim voltak. Legjobban azokban a szerepekben érzem magam, ahol médiumként közvetíthetek ügyek, társadalmi csoportok, szakmai  szereplők és a közvélemény vagy a sajtó között. Amikor két éve kiutazhattam Londonba egy Élő Adás típusú Donor Circle eseményre, szerintem én voltam a csapatban a legszkeptikusabb, hogy ezt valóban adaptálni lehet-e majd a hazai viszonyokra is. Aztán meggyőzött amit ott láttam, hogy meg kell próbálnunk, és remélem hasonlóan jó, közösségi élményt tudunk majd nyújtani az Élő Adás itthoni, támogató vendégeinek is és résztvevőinek is!  Magánemberként is szívesen részt veszek közösségi adománygyűjtő akciókban, például szívesen futok is jó célokért, ha már alapító tagja vagyok az Almodóvar Futó Egylet, nem bejegyzett női futó csoportnak.”