Nem térkép sorozatunk 2. darabja
Mint arról már többször is hírt adtunk, februárban megjelenik alapítványunk második pályázati felhívása, „Nem térkép e táj” címmel, a Ferencvárosi Közterek Alap kiírásában. Célunk, hogy olyan helyi civil kezdeményezéseket támogassunk majd, amelyek felruházzák, újraértelmezik, élettel telítik meg, biztonságosabbá és /vagy komfortosabbá teszik köztereinket, vagy izgalmas virtuális köztereket teremtenek a kerületieknek. Ennek apropójaként, és hogy ezzel is motiváljuk a köztér-diskurzust, új rovatot indítunk a pályázati kampány idejére, melyben mi, kurátorok, ferencvárosi és Ferencvároshoz kötődő civilek és önkéntesek osztjuk meg történeteinket egy-egy helyi köztér, köztéri elem vagy bútor kapcsán. Ilyen történetet bárkitől szívesen veszünk, aki kedvet érez hozzá, hogy megossza velünk írásban, max. 2500 karakterben, és/vagy fotókkal, esetleg egy rövid videóban. Lehet líraibb vagy karcosabb, riportszerű vagy csak egy töredékes sóhaj, nincs műfaji megkötés, a lényeg hogy hazai, vagyis ferencvárosi ihletésű legyen!
Várjuk őket a [email protected] címre, Nem térkép jeligére
A szomszéd fűje…
Ma tettem egy sétát a József Attila-lakótelepen. Na nem jó szántamból, a dolgom vitt oda. Ha már arra jártam, hosszasan sétáltam a metrótól, a jó ritmusban váltakozó 4 és 10 emeletes épületek között ezen az ősziesnek tűnő szürkés télvégi napon kicsit el is tűnődtem.
Én középső-ferencvárosi lakos vagyok – bár a Belső-Ferencvárosban születtem – a JA-ltp-et eddig inkább csak térképről ismertem. Ez a rész ma olyan volt, mintha egy másik városban, vagy méginkább városkában sétáltam volna. Jó ritmusban ismétlődő magas és alacsonyabb épületek, tágas terekkel, parkokkal tagolva, hol ívesen, hol sugarasan futó utcákkal, rengeteg járdával szabdalva, nagy zöld felületeivel a száz éve letűnt legelőket idézve. A játszótér ápolt, igényesen “berendezett”, több korosztály számára is élvezhető elemekkel. A focipálya – és csak a focipálya! – külön lekerítve, ezzel az ott labdázóknak és a körülöttük játszadozóknak is biztonságot nyújtva. A lakó épületek között a régi – ám más lakótelepekhez képest messze nem lelakott vagy koszos – földszintes kiszolgáló épületek mind használatban, szemlátomást jól karbantartva. Ha jól emlékszem, az ésszerű várostervezéssel ezek anno (1970-es évek vége, 1980-as évek eleje) iskolának, könyvtárnak, közértnek, orvosi rendelőnek, bölcsődének, óvodának, iskolának stb. épültek. Ésszerűen, mivel a lakótelep építési lázzal a vidéki Magyarországról idekerülő több ezer családot (ma kb.15000 lakos) el kellett látni ezekkel a szolgáltatásokkal, hogy megfelelő életkörülményeket kaphassanak új otthonukban, és annak környezetében.
A játszótéren kisgyermekes anyukák beszélgetnek, a sarkában 3-4 babakocsi parkol – mivel tulajdonosuk és szüleik bátran ott hagyják őket, míg ők 10-15 méterrel arrébb játszanak, beszélgetnek. Én épp a művelődési házból tartok kifelé, ahol egy aktív kismama társaság egyik találkozójába kaptam bepillantást. Volt, aki most mutatkozott be a többieknek – ezek szerint még nem találkoztak, pedig ő is a szoptatós klubban járt, onnan hallott erről a másik körről. Felocsúdok, ennyien laknak itt, nem is biztos, hogy mind ismerik egymást, pedig azonos korú gyerekük van. Babásoknak, kismamáknak, kisgyerekeseknek több féle klub is aktívan működik. És időseknek is. Micsoda kincs! Micsoda közösség! Mitöbb, épp formálódóban egy további fontos mérföldkőként megjelenő anyai közösség. Sétálok…. olyan volt a társaság is, mint a környezet. Sokfélék, érdeklődőek, nyitottak, kiegyensúlyozottak, szabadok. Így, egy hétköznap délelőtt végigsétálva a környéken egy kisvárosias közeg tárult elém, a maga nyitott tereivel, de zárt, családias, bensőséges hangulatával. Most már tudom, hogy ez nem csak egy lakótelep, ez A József Attila- lakótelep. Örülök, hogy megismerhettem ezt az arcát, most már nem csak térkép e táj.
Fleischer Judit
ferencvárosi lakos
– a sorozat darabjai itt gyűjtjük –