De mi lesz a pénzzel?

De mi lesz a pénzzel?

750 ezer forintot fog a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kiosztani a kerületi fiatalokban rejlő lehetőségek kibontakozására.  Bárki pályázhat, érdemes készülni!

 

Az ősz folyamán eddig szinte csak a Tankolj fel! adománygyűjtő kampányunk eseményeinek kapcsán hallattunk magunkról.  Most, hogy – de még nem akarjuk elkiabálni! – már belátható időn belül összegyűjtjük a célként megjelölt egy millió forintot, fontosnak érezzük, hogy egyre többet beszéljünk, írjunk a pénz elköltéséről is.

Nemcsak azért, mert az átláthatóság, elszámoltathatóság fontos értékek és ezek biztosítják a jövőbeli sikeres adománygyűjtéshez szükséges bizalmat, hanem azért is, mert a pénz elköltése is kifejezi a számunkra fontos értékeket.

A számok

Az összegyűlt adomány 75 %-át (750 ezer forintot) a Ferencvárosi Gyerekekért Alapra beérkező pályázatok támogatására fogjuk fordítani.  20 %-ot (200 ezer forintot) az alap működtetésével kapcsolatos költségekre: a támogatásosztás során felmerülő közvetlen kiadásokra (pl. fénymásolás, irodánk rezsiköltsége, átutalások bankköltsége stb.), az alap és adományozóinak népszerűsítésével, a támogatott projektek/szervezetek bemutatásával és újabb adományok gyűjtésével kapcsolatos munkaköltségekre (pl. a hamarosan belépő alkalmazottunk fizetésének egy része), s a munkánk fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges kiadásokra (pl. tanulmányutak, konferenciák, szakirodalom stb. költségei).  A fennmaradó 5 %-ot (50 ezer forintot) pedig a Ferencvárosi Gyerekekért Alap alaptőkéjeként bent hagyunk az alapban azért, hogy egy apró, de fontos lépést tegyünk afelé, hogy az alapból – az idővel összegyűlő alaptőkének köszönhetően – folyamatosan tudjunk támogatást osztani és a kiosztható összeg ne csak az adott évben összegyűjtött pénztől függjön.

A számokon túl

A Ferencvárosi Gyerekekért Alap átfogó célja  a kerületi gyerekek és fiatalok segítése abban, hogy a bennük rejlő tehetséget és tettrekészséget a lehető legteljesebb mértékben saját és környezetük életének jobbítására fordíthassák és ezzel megalapozzák hosszú távú kötődésüket Ferencvároshoz.  Ezért olyan civil kezdeményezéseket támogatunk adományokkal, amelyek minél több kerületi gyerek és fiatal mindennapjait teszi színesebbé, biztonságosabbá, tartalmasabbá és gazdagabbá.  Elsősorban (de nem kizárólag) olyan pályázatokat várunk, amelyek

–    lehetőséget teremtenek a ferencvárosi fiataloknak az őket foglalkoztató kérdések bemutatására;

–    segítik kibontakozni a fiatalokban rejlő tehetséget, s azt szűkebb-tágabb közösségük jobbítására fordítani;

–    lehetővé teszik, hogy a fiatalok színvonalas kulturális, szabadidős, sport programokon vehessenek részt;

–    a fiatalok körében népszerűsítik a közösségért való felelősségérzetet, az önkéntes munka örömét, a helyi adományozás kultúráját és a lakóhely megismerésének fontosságát.

Megkülönböztetett figyelmet szentelünk azon tervek finanszírozásának, amelyek az állampolgári-közösségi aktivitásra építenek, újszerű vagy máshol nem támogatott módon foglalkoznak egy-egy témával, a kerületünkben fellelhető értékekre, erőforrásokra épülnek, de őszintén feltárják kerületünk problémáit is.  Előnyben részesítjük azokat a terveket, amelyekben a kerületben lakó különböző társadalmi helyzetű gyermekek közösen vesznek részt, a 10-16 éves korosztályt célozzák meg és – amennyiben lehetséges – a szüleiket is bevonják, s amelyek tervezésében és végrehajtásában részt vesznek maguk a fiatalok is.  Bármilyen kerületi civil szervezet és be nem jegyzet csoport pályázhat.

Nagyon fontos számunkra, hogy a pályázókkal és ötleteikkel minél hamarabb megismerkedjünk és ne a pályázatok beadásánál találkozzunk először.  Így több lehetőségünk lesz az ötlet megértésére, annak felmérésére, hogy – az esetleges finanszírozáson túl – hogyan tudjuk még támogatni megvalósulását.  Hiszen a kuratóriumban nagyon sok különböző tudással, tapasztalattal rendelkező ember van, akik mind szívesen állunk rendelkezésre.  Kérjük, már most keressenek minket azok, akiknek ötletük van, akik pályázat benyújtásán gondolkodnak.

Az adományozókra nemcsak a pénz összegyűjtésénél van szükségünk, hanem a pénz elosztásánál is.  Az alap nagyobb adományozói részt vehetnek a beérkező pályázatok elbírálásában, mert ők is ismerik a kerületet, kötődnek is hozzá, s az ő tudásukra is szükségünk van, hogy a lehető legjobb pályázatokat válasszuk ki.  S talán nem hiú ábránd abban reménykedni, hogy egy-egy projekt annyira megtetszhet nekik, hogy nem csak pénzzel, hanem önkéntes munkával, kapcsolataival vagy egyéb módon is segíteni fogják azt.

A fentiekben azt szerettük volna érzékeltetni, hogy egy-egy ötlet támogatása számunkra nem csak pusztán finanszírozási kérdés, ennél sokkal több:  minden rendelkezésünkre álló eszközzel, tudással, kapcsolatainkkal segíteni fogjuk a programok sikeres megvalósítását!

De ami a legfontosabb

A támogatásosztás elindulásával világossá válik, hogy mit szeretne a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány nyújtani a kerületnek: konkrét példákkal bizonyítani, hogy a kerület közössége képes önnön erejéből fejlődni, épülni, szépülni.

Ha tetszik a munkánk, a filozófiánk, kérjük támogassa a Ferencvárosi Gyerekalapot, hogy mihamarabb elérjük az áhított 1 millió forintot és meghirdethessük a pályázatot.