Kik lesznek az Élő Adás 2019 házigazdái, műsorvezetői?

Kik lesznek az Élő Adás 2019 házigazdái, műsorvezetői?

 

 

 

 

 

 

 

 

ERA és ALIZ

Portré_Era

Portré_Aliz

 

Barna Era

az FKA igazgatója, kurátor

Egész életemben a klasszikus közvetítő, médium-szerep izgatott. Az a kérdés pedig kiváltképp, hogy hogyan  lehet egymástól néha nagyon távolinak tűnő világokat/embereket összekapcsolni és  támogató közösséget teremteni belőlük. Voltam rádiós szerkesztő a megboldogult Magyar Rádióban, majd a Kék Pont Alapítványnál kommunikációs vezető, a mikrofon a barátom. Rendszeres kocogóként alapítója vagyok az Almodóvar Futó Egylet női facebook csoportnak. Hiszem, hogy támogatást adni és kapni pont ugyanannyira izgalmas és örömteli élmény lehet, ezért is szeretem nagyon az Élő Adást is, amit negyedszer fogok vezetni. Alizzal nagyon tudunk együtt dolgozni, összenézni és “észt veszteni”.  Jó párszor láttam már színpadon, imádtam, és most inspiráló kihívás nekem vele játszani…

 

Miklusicsák Aliz

az Élő Adás  koordinátora, kurátor

Megint be vagyok dobva a mélyvízbe! Gyerekkorom óta közösségekben éreztem jól magam, egyház, táncház, színház. Inspiráltak a terek, témák, ügyek és emberek. Amit tanultam a Színművészeti Egyetemen azt mindig kisközösségi programokban próbálom kamatoztatni. Mióta kurátor vagyok az alapítványnál, sok lehetőséget kapok arra, hogy a játékosságot becsatornázzam a civil programokba. Mint az est koordinátora ültem eddig a nézők között és nagyon jól szórakoztam, néha vágyakozva szerettem volna Barna Era mellett mikrofonba szólni, de a bennem élő rejtőzködő személyiség mindig meggátolta a magamutogató oldalamat. De ebben az évben próbálok kilépni a komfort zónámból, beugrani nemvárt helyzetekbe, ezért elfogadtam Era kérését, hogy együtt kísérjük az estet.