Kék Madarat láttak a Ferencvárosban

Kék Madarat láttak a Ferencvárosban

Kihaltnak hitt madárfaj példányát  látták a minap a Nagycsarnok irányából a Duna fele repülni, majd a Nehru part fölött írva egy kört, kicsit rászállt a Bálna hátára. Érdeklődése nem tartott sokáig,  hamarosan újra a magasba ívelt az elegáns kis kék szárnyú madár, majd hasított tovább belső Ferencváros felett. Később a József Attila lakótelep egyik játszóterének libikókáján látták gyerekek. A IX. kerületi ornitológus szövetség szakértőit meglepte és egyben  lázba hozta  a hír. Közleményükben értesítik a lakosságot, hogy a szikrázó szárnyú, kecses madár beazonosításra került, s  a szövetség elnökének sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint, hiába próbálják a a madarat bizonyos magukat szemtanúként feltüntetők, zöld-fehérnek láttatni, az bizony a Kék Madár. Egyben kérik a lakosságot, hogy senki se próbálja meg befogni, kalitkába zárni, mert a madár azonnal elveszti a szinét és megbetegszik.

Maurice Maeterlinck Kék madár meséje a boldogság kereséséről szól. A múltban, a jövőben, égen és földön, távoli tájakon keresik a hősei. Aztán rájönnek, hogy a  Kék Madarat nem kell távoli vidékeken kell keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha körülöttünk rendben vannak a dolgok,  és ha tudunk annak örülni, amink van… De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét.  És a Kék madár, amikor lepkefogóval kapják el, elveszti a színét és megbetegszik.

Amikor a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kiírta idei első pályázatát, amelyben ferencvárosi gyerekek javára született program-ötleteket vár, tulajdonképpen az volt a szándék, hogy minél többen lássák a kerületben ezt a madarat. Patetikus? Lehetséges, de ez nekünk tényleg ünnepi   pillanat, hadd legyen az másoknak is!  A pályázat gazdáiként azt mondtuk, hogy gondolkozz el rajta, mit valósítanál meg szívesen a kerületi gyerekekért, oszd meg velünk az ötletedet! Cserébe, mi 150-200 ezer Ft-tal segíteni szeretnénk a megvalósítást, sőt, figyelmet szentelve a legjobb ötleteknek, igyekszünk másokat is melléjük állítani. Összesen 750 ezer forintot tervezünk így kiosztani azok között, akiknek a jó alap ötlethez, a nemes célhoz, láthatóan van elég spirituszuk is a megvalósításhoz, akiknek van elképzelésük arról, hogy vonhatnának be másokat is.  A kiírásunk két hete jelent meg és a gyakori kérdések közé tartozik, hogy mégis milyen projekt terveket várunk, milyen irányban gondolkozzanak a pályázat iránt érdeklődők?  Erre az a válaszunk, amit feljebb írtunk a Kék Madárról. Ha lepkefogóval elkapjuk, elveszti a  színét, nem zárjuk kalitkába. Vagyis nincs rá válasz, mert ezerféle lehetne. A lényeg az, hogy a mi ferencvárosi közösségünk (kerületben lakók, dolgozók, tanulók, bármi más módon  ide kötődők)  gyerekeinek legyen tőle jobb! Hogy hogyan, mitől  legyen jobb, az a pályázón múlik. Szeretnénk tudatosan szakítani azzal a civil szervezeti körökben élő hagyománnyal, hogy valakik, valahol megmondják, hogy mire várnak ötleteket. Természetesen tudjuk, hogy nagyon sok kiírás mögött gondosan felmért szükségletek vannak, és a pályázatgazdák konkrétan feltett kérdésekre keresik a válaszokat. Mi kíváncsiak vagyunk arra is, hogy mit tudunk a szabadságunkkal kezdeni, ha  annyi a megkötés, hogy a program,  a Ferencvárosi Gyerekalap javára, ferencvárosi vállalkozóktól és magánszemélyektől gyűjtött pénzből,  valóban a kerületi gyerekek és fiatalok boldogságához járuljon hozzá?

Bizonyos elismert kommunikációs és marketing szakmai körökben már szinte közhely, hogy  a jó programokhoz 3 dolog kell: egy jó ötlet, a jó időzítés, és az, hogy végig is csinálják a kezdeményezők azt, amit kitaláltak.

Hát, hajrá, és aki látja a Kék Madarat a Ferencváros felett, az jelezze március 17-ig!

( Barna Era)

 

 

 

 

 

 

 

A felhívás teljes szövege itt olvasható. A pályázati adatlapot innen lehet letölteni.

Ferencvárosi Közösségi Alapítvány

Pályázati Felhívás

 

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány Ferencvárosi Gyermekalapja pályázatot hirdet

A Ferencvárosi Gyermekalap átfogó célja a kerületi gyerekek és fiatalok segítése (az egyetemi évekig bezárólag), hogy a bennük rejlő tehetséget és tettrekészséget a lehető legteljesebb mértékben saját és környezetük életének jobbítására fordíthassák és ezzel megalapozhassák hosszú távú kötődésüket Ferencvároshoz.  Ezért olyan civil programokat támogatunk, amelyek a kerületi gyerekek és fiatalok mindennapjait teszik színesebbé, biztonságosabbá, tartalmasabbá és gazdagabbá. Elsősorban (de nem kizárólag) olyan pályázatokat várunk, amelyek

–    lehetőséget teremtenek a ferencvárosi gyerekeknek/fiataloknak az őket foglalkoztató kérdések bemutatására;

–    segítik kibontakozni a gyerekekben/fiatalokban rejlő tehetséget;

–    lehetőséget biztosítanak a gyerekek/fiatalok színvonalas kulturális, szabadidős, sport programokon való részvételére;

–   a gyerekek/fiatalok körében népszerűsítik a közösségért való felelősségérzetet, az önkéntes munka örömét, a helyi adományozás kultúráját és a lakóhely megismerésének fontosságát.

Megkülönböztetett figyelmet szentelünk azon tervek finanszírozásának, amelyek az állampolgári-közösségi aktivitásra építenek, újszerű vagy máshol nem támogatott módon foglalkoznak egy-egy témával.

Bármilyen kerületi civil szervezet és be nem jegyzet csoport pályázhat. Örömmel vesszük a pályázásban nagy tapasztalattal bíró szervezetek, csoportok jelentkezését, ugyanakkor különös figyelmet fordítunk a kevés tapasztalattal rendelkezők pályázatára is.

A pályázaton elosztható összeg 750,000 forint. A pályázatokról a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány kuratóriuma dönt.

Pályázatok beadásának határideje 2014. március 17.

Az érdeklődők mihamarabb keressék Scsaurszki Tamás kurátort a 20/243-8491-es telefonszámon vagy a [email protected] email címen.

A Ferencvárosi Közösségi Alapítványt magánszemélyek hozták létre azért, hogy adománygyűjtő, támogatásosztó és közösségfejlesztő tevékenységével emelje az itt élők-dolgozók életminőségét, hozzájáruljon Ferencváros fejlődéséhez és erősítse a kerületi közösségeket. Az alapítvány politikai pártoktól és az önkormányzattól függetlenül működik.

A Ferencvárosi Gyerekalap támogatói:

Manga Cowboy, Púder Bárszínház ,C-Vision Kft, 9ker.babamama.info, FEVIX, ITH Hungary Kft, Kalotherm Zrt., Csárdi és Csárdi Kft., Lehel Park Kft., Bokréta Management Kft., TRX Consulting  Kft., FEVE, Evol Kft., Dima Kft.

KÖSZÖNJÜK!