FKA Hálaadás Napja

FKA Hálaadás Napja

Köszönjük, hogy sokan osztoztak örömünkben az FKA Hálaadás Napján, melyet a ferencvárosi Élesztőben tartottunk! Köszönetünk jeleként az FKA  Hálaadás Napján kiosztottuk alapítványunk éves díjait is. A díjak idén is Rácz Katinka Üvegváros projektjének ötletére, a művész által készített festett üvegek voltak, melyek minden díjazott esetében megidézték saját helyi kötődésük egyik markáns helyszínét, illetve ábrázolják alapítványunk irodáját is.

Az Év Önkéntese Díjat idén Dávid Ferenc kapta.
Feri, mint Belső-Ferencvárosi lakos, évek óta segíti alapítványunk munkáját, s neki köszönhetjük azt is, hogy a helyi nyilvánossághoz időről-időre hozzájárulhatunk a Rádió Ráday közösségi netrádiós adásunkkal, s hogy a kerület különböző pontjain felbukkanhat az FKA pop-up stúdiója. A Tilos Rádió szerkesztőjeként szerzett rutinnal azonban nem csak megbízható rádiós műsorvezetőnk, de technikailag sok programunkban kaptunk tőle támogatást.

Az Év Pro Bono Támogatója Díjat megosztva kapta két partnerünk:

Az egyik díjat Nándori Lászlónak és a kerület egyik legrégebbi családi vállalkozásaként működő Nándori Cukrászdának ítélte kuratóriumunk. Nándori László tiszteletbeli kurátorunk és állandó támogatónk volt az elmúlt 6 évben. Már akkor is hitt bennünk, s hogy szükség van egy a lokálpatriotizmust erősítő közösségi kezdeményezésre, a kerületiek közti párbeszédre, amikor mások még csak legyintettek a közösségi alapítvány ötletére. Kezdettől fogva jelen volt az alapítvány programjain, ha kellett, a legfinomabb természetbeni hozzájárulásokkal, ha kellett, anyagilag támogatta a negyed ügyeit, és sokszor osztotta meg velünk több évtizedes helyi tapasztalatait vagy éppen kritikáit. A Díjat Mogyoróssy Mariann vette át a Nándori Cukrászda képviseletében.

Az Év másik Pro Bono Támogatói Díját pedig a szintén kerületi Skawa Innovation Kft. kapta. Benedek Balázs és csapata több mint két éve partnerünk az egyik legsikeresebb kampányunk lebonyolításában, a Swimathon adománygyűjtő kampányunkban. Ők hozták létre a www.swimathon.hu oldalát, és azóta is kreatív  és egyben megbízható társaink a honlap informatikai hátterének gondozásában és fejlesztésében. Nem utolsó sorban pedig végtelen türelemmel kezelik a sokszor váratlanul érkező outsider kéréseinket, de olyan még nem volt a kapcsolatunkban, hogy valamely kérésünkre ne találtak volna megnyugtató megoldást! Nem csoda persze a fejlesztők nyugalma, ha irodaházuk tetőteraszán rendszeresen jógázhatnak is a munkatársak…

Köszönjük valamennyi díjazottnak, hogy számíthatunk rájuk és hogy évek óta viszik alapítványunk jó hírét! Gratulálunk nekik!

További képek az FKA Hálaadásnapi estjéről itt.