Ferencváros, élesztő fel!

Ferencváros, élesztő fel!

A tavalyi nagy sikerű, jó hangulatú adománygyűjtő estünk után – egyben folytatva a hagyományt, hogy ferencvárosi vállalkozás termékének megismertetésével kötjük össze találkozónkat – idén egy forradalmian újszerű SÖRKÓSTOLÓ ADOMÁNYGYŰJTŐ estre szervezünk. Senki ne hagyja magát és ne tartson attól, hogy ősszel sört igyon, minden amit kínálunk, garantáltan jól fog esni! November 4-én, kedden, este 7-től sok szeretettel várunk a kerületi Élesztőben, ahol nemcsak 6-8 féle kézműves sört lesz módja vendégeinknek megkóstolni, de házigazdáinkon keresztül elsők között ismerkedhetnek meg egy “új városközpont ötletével” és a Ferencvárosi Közterek Alapunkkal kapcsolatos elképzeléseinkkel is. Mindezt sok jó sztori és beszélgetés között, fehér asztal mellett. A támogatások a Ferencvárosi Közterek Alapba folynak be, amely januárban írja ki pályázatát helyi civil kezdeményezések , ötletek támogatására.

Kérjük, hogy előzetes helyfoglalását biztosítsa támogatásával,  átutalásával az alábbi bankszámlaszámon: OTP 11709002-20130381. Az utalás közleményében tüntesse fel, kérjük, hogy „Sörkóstoló- Adomány”

Támogatói jegy: 4000Ft
Ferenc-fokozatú jegy: 10000Ft.

Reméljük találkozunk!  Amennyiben a helyszínen készpénzben kíván támogatni minket, kérjük  akkor is jelezze a székfoglalási szándékát a [email protected] címen!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Korábbi cikkünk e témában – interjú Tóth Imrével, a ferencvárosi Élesztő vezetőjével.

 

 

 

 

 

 

 

Videónk a tavalyi borkóstolóról: