Elindult az idei Swimathon kampány!

Elindult az idei Swimathon kampány!

Már több mint 130-an vállalták május 18-ig, a Swimathon 2017 közösségi adománygyűjtő kampány indulásáig,  hogy úsznak egy számukra fontos civil ferencvárosi kötődésű ügyért,  sőt kampányolnak érte és támogatást gyűjtenek a javára. Vannak köztük  ismert emberek is,  köztük az olimpia bajnok öttusázó, Martinek János,  Dobó Kata és Szalay  Kriszta színészek, olyan neves újságírók, mint Szemere Katalin, Pikó András és Pálinkás Szűcs Róbert, az író Rácz Zsuzsa vagy az alternatív zenei világban igen népszerű Kontroll Csoport egyik alapítója, Hajnóczy Csaba. Az úszók többsége civil,  olyan felnőtt  vagy gyerek, néhány esetben egész család, sőt, akad az indulók közt egy 16 fős kisiskolás  osztály is, akik mind egyéni kihívást vállaltak.  Érkeznek úszók Romániából, Szlovákiából, Angliából,  Németországból és Egyiptomból is, itthonról pedig több helyi kötődésű nagyvállalat munkatársai is csatlakoztak hozzájuk, többek közt a BP-től, a Morgan Stanleytől , a K&H-tól és a DM-től.  Valamennyien egy maguk által megálmodott adományösszeget akarnak összegyűjteni  4 hét alatt – minimum 100 ezer Ft-ot – egy-egy kiválasztott civil programnak, hogy aztán június 18-án délelőtt, a Kőér utcai uszodában teljesítsék az egyéni kihívásukként vállalt távokat és szintidőket, egy nyilvános úszóprogram keretében.

7 ferencvárosi érintettségű civil projektért folyik a kampány, melyet most másodszor szervez meg  a helyi közösségi adománygyűjtés népszerűsítésért létrejött Ferencvárosi Közösségi Alapítvány. Hosszan tartó kórházi kezelésen áteső gyerekek tanulmányainak segítése, sérült és ép színészek közös színházi produkciója, a menekülteket a dokumentumfilm eszközeivel közelebb hozó középiskolai oktatási csomag, alulról szerveződő karácsonyi közösségi vásár Budapest egyik legnagyobb lakótelepén,  hajléktalan emberek helyzetén segíteni akaró lakásügynökség,  a helyi, közösségi adományozás népszerűsítése, és a   cselekvés új intézményeiként  létrejövő közösségi alapítványok ügye szerepelnek a Swimathon 2017 közösségi adománygyűjtő kampány  kedvezményezett projektjei között. Az idei kampányban együttműködést kötött civil szervezetek közös célja, hogy valamennyi  általuk felkért úszójuk révén – akik az érintettjeik, munkatársaik,  önkénteseik, támogatóik és barátaik köréből kerültek ki – olyan magánadományozói és céges támogatáshoz jussanak, amellyel nagy lépést tehetnek a saját területükön megálmodott projekt megvalósulásáért.

A 7 civil támogatható ügy ismertetője itt olvasható, az értük úszó civil és ismert emberek személyes bemutatkozójával együtt. A szervező Ferecvárosi Közösségi Alapítvánnyal kötött együttműködési szerződések értelmében, az előzetesen,  pályázati úton kiválasztott civil programokra érkező valamennyi felajánlás a szervező FKA számlájára érkezik, majd onnan,  a kiválasztott projektnek dedikált támogatási összeg 9%-os működési-szervezési költségének levonásával,  a fennmaradó összeg átutalásra kerül a programot megvalósító civil szervezet számlájára. A támogatott szervezetekkel az FKA támogatási szerződést köt, és a támogatott  programok alakulását figyelemmel kiséri, azokról felelősen tájékoztatja az adományozókat.

Az úszókat itt lehet támogatni, egyszerű bankkártyás fizetéssel, illetve bíztathatjuk őket  nyilvános, személyes üzeneteinkkel is, a bemutatkozójuk mellett.

Támogass egy úszót, adj egy jó ügynek!

Az esemény facebook oldala itt található.