KIDOBOLTATIK! Swimathon 2019 felhívás civileknek!

KIDOBOLTATIK! Swimathon 2019 felhívás civileknek!

KIDOBOLTATIK!!! Pályázati felhívás civil szervezeteknek, közösségeknek

SWIMATHON 2019 adománygyűjtő kampány és közösségi esemény

 

 

 

 

 

– Van egy jó ötletetek, amit megvalósítanátok, ha lenne hozzá legalább 1 millió forint támogatásotok?

– Szívesen kipróbálnátok magatokat ezért egy itthon még újszerű, de háromszor már sikerrel debütált, jó hangulatú adománygyűjtő programon?

– Bővítenétek a támogatói körötöket és adatbázisotokat?

– Szeretnétek egy olyan támogatói kapcsolatban együttműködni, amelyben a támogató nem egy távoli elefántcsonttoronyból küldi a pénzt a terveitekhez?

– Akartok velünk játszani és játékra hívni másokat is  a saját jó ügyetek érdekében?

Ha igen, és a Ferencvárosban lenne és/vagy ferencvárosiaknak (is) szólna ez a támogatásra méltó álom-projekt, vagy bármily más módon erősen kötődik a IX. kerülethez, jelentkezzetek a Swimathon 2019 közösségi adománygyűjtő kampányba, induló, adománygyűjtő csapatnak!

2018-ban 6 civil projekt  javára  több mint 18 millió Ft gyűlt össze a  Swimathonon,  több mint 2700 felajánlásból, 140 civil úszó részvételével. A Swimathon oldalát itt találjátok,  arról, hogy mi is pontosan a Swimathon, itt olvashattok, az esemény tavalyi fb oldala  itt látható.

 

Kiket várunk?

Civil közösségeket. Bejegyzett civil szervezeteket és nem bejegyzett, informális csoportokat egyaránt, amelyek a Ferencvárosban működnek, vagy/és a kilencedik kerületieknek terveznek programokat, vagy bármely más módon, de erősen kötődnek a IX. kerülethez.

Mit kell tenni a jelentkezéskor? 

– Előzetesen tájékozódjatok arról a fentebb ajánlott linkek segítségével, hogy mi a Swimathon rendezvény lényege, célja és formája!

– Töltsétek ki ezt az online  jelentkezési adatlapot és küldjétek el nekünk, legkésőbb március 14-én éjfélig!

– Gondoljátok végig, hogy fel tudnátok-e kérni minimum 15, maximum 20 barátot, ismerőst, kollégát, szimpatizánst, érintettet, támogatót és/vagy együttműködő partnert, akiknek annyira tetszik az ügyetek, annyira hisznek benne, vagyis bennetek, hogy szívesen úsznának és kampányolnának is érte 4 héten keresztül, megszólítva a saját ismeretségi körüket egy közösségi adománygyűjtő kampányfelületen keresztül?

A  jelentkezőkből kiválasztott szervezetek képviselőit  március 20. és 22. között egy személyes beszélgetésre hívjuk az irodánkba. Kölcsönös együttműködési szándék esetén, terveink szerint, március 29-ig maximum 6  kiválasztott szervezettel kötünk együttműködési szerződést és kezdjük el a közös munkát. Amennyiben nem bejegyzett civil csoport projektje is elnyeri a kuratórium tetszését, úgy a részvételt akkor tudjuk támogatni, ha a jelentkező  legkésőbb március végéig talál egy – a programot befogadó – szerződésképes szervezetet, melyhez a szervező FKA  is szakmai segítséget nyújt. A Swimathon 2019  eseményt 2019. június 16. vasárnapra tervezzük.

És miért ajánlják a tavaly induló és adományt gyűjtő szervezetek/csapatok a Swimathont? 

“A Swimathon óriási lendületet adott az ügyünknek: összeállt egy nagyon jó csapat, megalakult az egyesületünk, és a tervezett adomány kétszereséből indítottuk el a Lélegzetnyi idő programot – óriási érzés volt megtapasztalni, hogy milyen sokan, mekkora lelkesedéssel álltak mellénk és az ügyünk mellé.” Csiznier-Kovács Andrea és Kánya Kinga, az Adj egy lélegzetnyi időt projekt csapatkapitányai

“Eddig kétszer úsztam Swimathonon. Már úszni és kampányolni is erős élmény volt mindannyiunknak, de arra nem számítottunk, hogy az emberek támogató erejének megtapasztalásán túl, barátokkal is gazdagodni fogunk. Csak ebből a projektből kinőtt másik három. A mi csapatunk nem csoda, hogy Swimathon függő lett.
Csoszó Gabriella, a Free Doc – Fotózás és aktivizmus csapatkapitánya

“Nagyon különböző háttérrel és motivációkkal, informális közösségként álltunk össze a második Ráday Korzó fesztivál megrendezésére, és a végére valódi, együtt mozgó csapattá kovácsolódtunk. Utólag szinte elfelejted, hogy a Swimathont az adománygyűjtésért csináltad, nálunk a közösségformálás alapja volt. Ha a Swimathon egy állat lenne, unikornis lenne.”
Bozóki Anita és Martoni András, a Ráday Korzó informális közösség csapatkapitányai

 

2017-ben a Swimathon elnyerte a NIOK Civil DÍját a legsikeresebb adománygyűjtő kampány kategóriában.

 

  JELENTKEZZETEK!

További infók: [email protected]

Köszönettel várunk benneteket!

az FKA kurátorai és munkatársai

A felhasznált fotók Babina István és Meiszterics Tárnoki Csilla képei, a videót Rick Zsófi készítette.