Mint arról már többször is hírt adtunk, februárban megjelenik alapítványunk második pályázati felhívása, „Nem térkép e táj” címmel, a Ferencvárosi Közterek Alap kiírásában. Célunk, hogy olyan helyi civil kezdeményezéseket támogassunk majd, amelyek felruházzák, újraértelmezik, élettel telítik meg, biztonságosabbá és /vagy komfortosabbá teszik köztereinket, vagy izgalmas virtuális köztereket teremtenek a kerületieknek. Ennek apropójaként, és hogy ezzel is motiváljuk a köztér-diskurzust, új rovatot indítunk a pályázati kampány idejére, melyben mi, kurátorok, ferencvárosi és Ferencvároshoz kötődő civilek és önkéntesek osztjuk meg történeteinket egy-egy helyi köztér, köztéri elem vagy bútor kapcsán. Ilyen történetet bárkitől szívesen veszünk, aki kedvet érez hozzá, hogy megossza velünk írásban, max. 2500 karakterben, és/vagy fotókkal, esetleg egy rövid videóban. Lehet líraibb vagy karcosabb, riportszerű vagy csak egy töredékes sóhaj, nincs műfaji megkötés, a lényeg hogy hazai, vagyis ferencvárosi ihletésű legyen!
Várjuk őket a [email protected] címre, Nem térkép jeligére.
Nem térkép sorozatunk 3. darabja:
A fordulat
Öt évvel ezelőtt áradoztak nekem rólad. Azt mondták, csendes vagy, nyitott, és szinte biztos, hogy melletted és veled jobban érezhetem magamat a bőrömben. Akkor még nem akartalak megismerni, mert jól voltam. Aztán nemrég szembesültem a valósággal, és tudtam, magam mögött kell hagynom a régi életemet. Megtettem hát az első lépéseket feléd, és egy késő téli estén felkerestelek. Te már vártál rám, igaz, nem voltál egyedül. Először csak néztelek, olyan elérhetetlennek tűntél, és azon gondolkodtam, akarom én ezt? Fog ez menni nekem? Tudtam, hogy egyedülálló vagy, közel s távol a legjobb esély a váltásra, ezért nem szabad elszalasztanom a lehetőséget, hogy közelebbről is megismerkedjem veled. Vettem hát egy nagy levegőt, és a többiekre fittyet hányva odamentem hozzád. Ahogy egymáshoz értünk, tudtam, ez az. Ez hiányzott nekem. Rég éreztem ilyet, sok-sok évvel ezelőtt, valaki mással. Ahogy jobban belemelegedtünk az ismerkedésbe, a szívem egyre jobban kalapált, és én nem tudtam leállni. Aztán megijedtem, és arra gondoltam, hogy elsőre talán túl gyors ez a tempó, így visszavonulót fújtam, Te pedig tudomásul vetted a döntésemet. Elköszöntem, és ott hagytalak. Többször visszanéztem rád; olyan szép voltál a lámpák fényében, a sok fa és a bokor ölelésében. Örültem és éreztem, hogy feltöltöttél energiával, ugyanakkor lenyugtattál és kiszakítottál a hétköznapi mókuskerékből. Olyan mély benyomást tettél rám, hogy azóta minden héten felkereslek, egyre hosszabb és intenzívebb a veled együtt töltött idő, és úgy érzem, ebből akár igaz szerelem is lehet. Köszönöm, hogy vagy nekem, a Nyúldomb mellett, a József Attila lakótelepen.
(és most fordítsa el a fejét, vagy a monitort, és nézze meg a mellékelt képet!! megfejtés: aylápótuf)
Szaplonczai Réka
József Attila – lakótelepi lakos