Az FKA előtörténete

A Ferencvárosi Közösségi Alapítványt Szervező Csoport 2010 tavaszán kezdte meg munkáját. Tagjaink között vannak Ferencvárosban élő és/vagy dolgozó civil szervezeti munkatársak, művészek, vállalkozók. Célcsoportunk mindenki, aki jobb közérzettel szeretne élni és dolgozni a Ferencvárosban! Az első időkben fő tevékenységünk a támogatásgyûjtés, és olyan akciók szervezése volt, amelyek népszerûsítik a helyi adományozást.

Hasznosak tanulmányutakat tettünk Pozsonyba és Székelyudvarhelyre: itt a gyakorlatban is láthattuk más közösségi alapítványok működését, amely ötleteket adott, hogy a Szervező Csoport mit és mit nem szeretne csinálni Ferencvárosban.

2010. november 18-19-én „Helyben–Közösen. Itt és most” címmel bemutatkozó és igényfelmérő nemzetközi konferenciát rendeztünk a Goethe Intézetben, melyet dr. Bácskai János, a kerület polgármestere, Zwack Izabella, Ferencváros egyik legrégibb vállalkozásának képviselője, és Sebestény István, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány szervezéséhez jogi-adminisztrációs hátteret nyújtó Civitalis Egyesület elnöke nyitott meg. Meghívott előadóink a környező országok sikeres közösségi alapítványainek vezetői és kurátorai, akik megalakulásuk történetét és működésük tapasztalatait osztották meg velünk. Részletes beszámoló: itt

A munkánk iránt megnyilvánuló érdeklődés és a konferencia sikere megerősítette a szervező csoportban azt az elkötelezettséget, hogy 2011-ben létrehozza a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt.

Bemutatkozó redezvényünkre – hagyományteremtő szándékkal – 2011. április 16-án került sor Ferencvárosi „Aput a Kapuba” Kupa címmel, melynek ötlete a kerületi általános iskolák sport- és szabadidős programjainak támogatására született. Azt tapasztaltuk, hogy vannak olyan kerületi szereplők, vállalkozások és magánszemélyek, akik szívesen tesznek „többet” az iskolákért, ha látják, hogy az iskoláknak nyújtott támogatásuk jól meghatározott célt szolgál, s nem helyettesíti, hanem kiegészíti az állami- önkormányzati forrásokat.
A kerületi általános iskolások kispályás focibajnokságára nevező ferencvárosi iskolák előzetesen – egyegy tablón – megfogalmazták, hogy mire van szükségük az iskolai sport- és szabadidôs tevékenység fejlesztéséhez. Elképzeléseiket kerületi adományozók értékelték és a számukra
legmeggyőzőbbeket támogatták. Végül közel 600 ezer forintnyi pénzbeli és több tízezer forintnyi természetbeni adománnyal gazdagodtak a kupán rész vevô iskolák. A csapatok vándorkupáért küzdöttek, a helyezést elérők érmeket és ajándékokat kaptak.
Kerületi civil szervezetek további adományokat gyűjtöttek a helyszínen a kupán résztvevő iskolák számára, más szervezetek gyerekprogramokkal,
sport bemutatóval szórakoztatták a látogatókat. A FAKK-Kupa célja az volt, hogy összehozza az iskolákat az őket támogatni óhajtó kerületi adakozókkal, s motiválja a szülőket, tanárokat és diákokat tudatos tervezésre és fejlesztésre, az adományozókat pedig a lokális partnerkeresésre. Mindez úgy valósult meg, hogy ebben a sport és a kerület egyik legszebb köztere, a Kerekerdő park is szerepet kapott, s egy jó hangulatú közösségi és sportnappal sikerült bemutatkoznia a leendő Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak.

Nyár elején egy stratégiai tervező napot tartottunk, amelyen konkrét célokat tűztünk ki a 2012-es évre;

2011. második felében elkészült az országosan is egyedülálló szervezet alapító okirata, és december végén a bíróság hivatalosan bejegyezte a a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt, a korábbi szervező csoportból átalakult kuratóriummal.

Karácsony előtt évzáró összejövetelt tartottunk a Téglamúzeumban, s ennek keretében beszámoltunk 2011. évi tevékenységeinkről.