Legfontosabb információk a rendezvény előtt

Legfontosabb információk a rendezvény előtt

Kedves Vendégeink!

Alábbiakban a 2019. november 27-én,  szerdán este 6 órakor kezdődő Élő Adás közösségi adománygyűjtő estünkre regisztrált vendégeinket szeretnénk néhány praktikus információval segíteni:

Adományozás
Az est folyamán személyesen ajánlhatja majd fel adományát, melyet a helyszínen fizethet készpénzben vagy utólag, áutalással. Utóbbi esetben egy általunk küldött visszaigazoló emailt fog kapni az eseményt követően, amelyben a rögzített felajánlási összeg szerepel és a bankszámlaszámunk. Ha Önnek van olyan ismerőse, partnere, aki előzetes terveihez képest mégsem tud részt venni az esten,  lehetősége lesz az ő nevében is felajánlani adományt, amennyiben a távollévő email címét is megoszthatja majd velünk. Ahogyan azt a regisztrációs kérdőíven is olvashatta, felajánlásának 9%-a a szervező Ferencvárosi Közösségi Alapítványnál fog maradni, a többit –  egy szakmai programot és pénzügyi tervet is tartalmazó támogatási szerződést követen – átutaljuk a támogatott programot megvalósító alapítványnak. A támogatott programokat a megvalósításig végigkísérjük, arról a támogatókat tájékoztatjuk.
—————————————————————————————–
Dress code
Az estre hivatalos dress code nincs. Exkluziv alkalomnak tekintjük ezt a találkozót, de a legfontosabb, hogy vendégeink  kellemesen és oldottan érezzék magukat, ezért a hétköznapi eleganciát javasoljuk!
—————————————————————————————–
Megközelítés
Helyszín: Corvin Hotel, Budapest, IX. Angyal utca 31.
Tömegközlekedéssel  a Ferenc körúti 4-es vagy 6-os villamosról a Mester utcai megállónál kell leszállni, majd a Tompa utcán elindulva az első utcán balra, az Angyal utcában található a Corvin Hotel. A körúttól 5-6 perces sétával éri el a szállodát.
———————————————————————–
Autóval 
Az autóval érkezők figyelmét felhívjuk arra, hogy a szálloda saját fedett parkolójában  korlátozott számban tudunk csak rendezvény-vendégeket fogadni, ezért ha az betelt, akkor a közeli Liliom utcai parkolóházat javasoljuk, a Liliom utca 43-45. szám alatt. A Liliom utcai parkolóháztól kb. 5 perc sétára található a szálloda.
Térkép itt.
———————————————————————-
Érkezés: 
A szálloda rendezvénytermében 18 órától egy állófogadással várjuk vendégeinket. Az est kötött programja 18.30-kor kezdődik és kb. 21 óráig tart. Kérjük kedves vendégeinket, hogy  a műsor kezdetéig érkezzenek meg!
———————————————————————
Egyéb kérdés esetén  forduljon bizalommal munkatársunkhoz, Miklusicsák Alízhoz a +36 70 428 6403 – as telefonszámon vagy a   [email protected] email címen!
Szeretettel várjuk!
Az Élő Adás szervező csapata
Ferencvárosi Közösségi Alapítvány