Őket támogatná? H52 Családok menni nyaralni

Őket támogatná? H52 Családok menni nyaralni

A projekt elnevezése:

H52 Családok menni nyaralni

A projektről röviden

Idén elhatároztuk és megcsináltuk, jövőre pedig újrázni akarunk, ismét táborozni készülünk! Sokunknak ez első közös családi nyaralása volt az idei, sőt élete első nyaralása, ahol apu-anyu-gyerekek együtt főztünk, gyűjtöttünk tűzifát, együtt terveztük meg, hogy mivel  töltsük együtt az időnket. A magunk urai voltunk, magunk hoztuk a szabályokat. Célunk, hogy 2018-ban ismét vonatra szálljunk és egy hetet vízparton együtt töltsünk, hogy kiszakadjunk  a megszokott környezetünkből,  mindennapi súlyos gondjaink közül. Most már tudjuk, mert átéltük, hogy a környezetváltozás szabad teret ad a fejlődésnek, a közös élmények motivációt a családok összetartásához. A tábor egy eszköz, a cél egy megtartó közösség kialakulása.

Milyen közösségi/társadalmi igény áll mögötte?

A H52 egy ifjúsági iroda a Középső –Ferencvárosban, ahol a környékbeli fiataloknak segítséget nyújtunk  tanulásban, életvezetésben, pályaválasztásban, szabadidő eltöltésben, de pszichológussal is beszélgethetnek, kamaszcsoportunk is van. A szüleik nélkül nem tudunk igazi változásokat elérni, de az itt élők érezhetően beszorultak az egy számukra  inkább szegregálódó környékre, és egyre kevésbé látnak kitörési pontokat. A saját érzéseik és vágyaik kifejezésében és képviseletében, a munkához, tanuláshoz való pozitív viszony kialakításában,  konfliktusmegoldásban, mind, mind sok teendőnk van. Szeretnénk, ha az irodában  egy otthonos, az otthonukban  pedig  egy biztonságos, bátorító környezet venné körül ezeket a srácokat.

A projekt célja:

A célunk, hogy a H52 családokból egy olyan proaktív közösség alakuljon ki, ami meg tud fogalmazni közös érdekeket és célokat saját életük alakításában és annak megvalósításáért közösen tud tervezni és tenni, ezzel a gyerekeknek is megmutatva,  hogy mekkora erő és lehetőség van az összefogásban. Közösségünk tagjai, gyerekek és szülők egyaránt, így  fontos referencia-személyekké is válhatnak a körülöttük élő családok előtt is, akik sajnos csak kevés pozitív, sikeres történetet látnak maguk körül.

A projektben tervezett tevékenységek:

2017 végétől szeretnénk elkezdeni a családi tábor előkészítését. A szervezésbe aktívan bevonjuk a szülőket és a gyerekeket is, rendszeres találkozókkal koordináljuk a munkát.  A feladatok mellé felelősöket kapcsolunk közülük, úgy, mint az utazás, a szállás, az étkezés és a programok megszervezése. A találkozókat az operatív feladatok mellett kísérő programokkal is akarjuk színesíteni, hogy már az is élmény legyen a családnak, és a közös élmény kapoccsá váljon a családok között. A projekt csúcspontja maga a tábor, ami olyan lesz, amilyenné alakítják a résztvevők. 6 család, 11 szülő és 14 gyerek fog részt venni a táborban és az előkészületeken. 6-7 előzetes ráhangoló, felkészítő találkozót tervezünk, melyek között helyszíni előkészület, kirándulás is lesz.

A megvalósítás futamideje:

A projektet 2017 decemberében indítjuk el. Az előkészületek és a szervezés jövő év júniusáig fog tartani.  A családos tábort július eleje és augusztus vége között kívánjuk megvalósítani. Szeptember közepén zárjuk le a projektet egy közös értékeléssel.

Mit vártok a projekttől, mikor éreznétek eredményesnek?

Az a minimum elvárásunk, hogy a a családok pozitív élményekkel jöjjenek haza, és kellemesen tudjanak a gyerekekkel együtt pihenni. Emellett fontos, hogy a résztvevő családok kapcsolata szorosabbá váljon és tudjanak közösségként működni. Ezt az iroda jövő őszi programjának közös kialakításában, a résztvevő családok  és gyerekek “hétköznapi” aktivitásában, kezdeményezőkészségében fogjuk tudni felmérni. Az irodai  látogatások száma és minősége egyaránt mutató lesz, csoportjainkban és közösségi programjainkon is vizsgálni fogjuk az aktivitás változását jelző eredményeket.

Mennyit és mire szeretnétek összegyűjteni az Élő Adással?

Amennyiben 450.000 Ft gyűlik össze:

– öt családdal a tábor összes költsége finanszírozható, az idei tábor mintájára

450 – 650.000 Ft esetén

– még egy családot el tudunk vinni, akik tavaly nem vettek részt, és további programokkal tudjuk színesíteni a tábor napjait.

650.000-800. 000 Ft esetén

– ennyiből már eljuthatunk akár a Balatonra is, méghozzá akár a főszezonban, nem csak a nyár végén! A tavalyi tábor annyira a szezon végén volt, hogy a strandokon már minden zárva volt.

Miért pont az Élő Adással gyűjtötök erre?

Azt gondoljuk, hogy a kerületben végzett tevékenységünk bemutatása alkalmas lehet arra, hogy az itteni problémákkal nem, vagy csak részben érintett budapestiek érzékennyé váljanak bizonyos társadalmi jelenségekkel és közösségi törekvésekkel kapcsolatban. Az Élő Adásról és az FKA-ról azt hallottuk, hogy hitelesen és hatékonyan képes a (főként) helyi szervezetek és tevékenységek közösségi finanszírozását előmozdítani, ebben bízunk most mi is. Nem félünk az új helyzetektől, az első táborra valót egy saját szervezésű, koncertekkel tarkított adománygyűjtő esten szedtük össze, ami már nagy sikert aratott egy másfajta támogatói körben.

Szervezeti adatok: 

FESZGYI H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér a Horizont Szociális Alapítvány partnerségében

  1. Budapest, Ráday utca 57. fsz. 7.

Adószám: 18006159-1-43

Számlaszám: CIB Bank 11100104-90004089-10000001

www.feszgyi.hu

www.facebook.com/haller52

H52 _logo