INFO FERENCVÁROS

INFO FERENCVÁROS

Mindazokkal, akik szívesen gondolkodnak Ferencvárosról, szívesen tesznek és/vagy adományoznak kerületi ügyek előmozdításáért, keressük a kapcsolatot.  A  Ferencvárosi Közösségi Alapítvány ezért kezdte meg munkáját, hogy megteremtse a helyi ügyek és a helyi források közötti kontaktust. A közösségi alapítvány érdekében tett első tájékozódó lépések egyikeként, 2010-ben felkeresnitünk helyi üzletembereket, képviselőket és civil aktivistákat, hogy megismerjük szempontjaikat és hozzáállásukat a kerület ügyeihez.

 

Nagy örömünkre azt találtuk, hogy:

– Az itt élő, itt dolgozó emberek erősen kötődnek Ferencvároshoz, sokan tartják fontosnak a közösséget, a közhasznú – azaz a közjó gyarapításáért végzett – kerületi tevékenységeket;

– Vannak olyan ügyek a kerületben, amelyekről sokan azt gondolják, hogy foglalkozni kellene velük, amelyekkek van is és lenne, aki foglalkozzon, és támogathatóak lennének egy induló közösségi alapítvány számára;

– Voltak, akik szerint jó lenne, ha létrejönne egy kerületi közösségi alapítvány, akik szimpatizáltak az alapelvekkel és érdeklődtek a megvalósítás konkrét részletei iránt. Ez a csapat alapította meg és szeretné feltölteni támogatói programokkal a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt.

 

Ön is azok közé tartozik, akinek fontos a Ferencváros? Működjön együtt a Közösségi Alapítvánnyal!

Gondolja át, lát-e olyan ügyeket, melyekről érdemes beszélni? Van-e ötlete, hogyan lenne jó hozzájuk nyúlni?

Ossza meg kerületi tapasztalatait, mondja el, írja tanulságos példáit! Küldjön híreket, ajánljon programokat!

Van egy kis szabadideje, amből a kerületnek, kerületrésznek is juthat? Legyen önkéntes, dolgozzunk együtt!

Ismerje meg a közösségi alapítványok világát!

 

Konkrétabban?

  1. Keressen minket elképzelésével, ötletével MOST!
  1. Keresse fel két internetes barátunkat Lászlót és Arankát, akik bevezetnek a közösségi alapítványok különlegesen izgalmas világába!
  1. Ismerje meg más országok közösségi alapítványainak elképzelését, tevékenységeit! tovább