Az Igyon egy szódát Ferencvárosért! programban kulcsszerepet játszó „ferencvárosi“ szódát az Aquanova Kft. állítja elő. A családi vállalkozás székhelyén, a Márton utca 14/B-ben beszélgettünk Deák László ügyvezetővel.
A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány egész csapatának nevében gratulálok neked az üzem megnyitásának 90. évfordulóján. Hogy képzeljük el a Deák család szikvízkészítő üzemét az indulás éveiben?
Deák László: Köszönöm a gratulációt! Kései gyerek vagyok, így csak a családban megőrzött emlékek alapján tudom rekonstruálni a szikvíz üzem első évtizedeit. A szikvízkészítésbe önálló iparként a nagyszüleim vágtak bele 1922-ben. Ezzel folytatták azt a családi hagyományt, mely szerint a Deák család számos üzleti vállalkozással kapcsolódott az akkor Haller utcai piachoz. Ekkorra, az 1920-1930-as évekre lett a szikvíz annyira népszerű és keresett cikk, hogy külön, nagy mennyiségben kellett gyártani. Tiszta, egészséges italként ismerték feltalálása óta, ezért kezdetben a patikusok gyártották, majd a kereslet növekedésével a vendéglősök kezdték el készíteni, de egy idő után már ők sem tudták kielégíteni a népszerű ital iránti fokozódó igényt és így lett a szikvízkészítésből önálló ipar. Az üzem nem itt a Márton utcában, hanem a Ranolder utcában (a mai Balázs Béla utca) működött és elég jól mehetett, mert nagyapám és nagybátyám, Deák László és Deák Ferenc, mellett 12 fő dolgozott ott főállásban. Azt is megőrizte a családi hagyomány, hogy a Deákok mindig érdemben részt vettek a fizikai munkában is és nem „csak“ az irodában intézték a papírmunkát.
Ez azóta sem változott, hiszen amikor jöttem, éppen 6 rekesz szódát toltál egy kiskocsin …
DL: Igen, s ez nagyon fontos nekem.
Mik voltak az elmúlt 90 év számodra legemlékezetesebb eseményei?
DL: A II. világháború megtörte az üzem fejlődésének a lendületét, majd a háborút követő államosítással befejeződött a családi szikvízkészítő műhely történetének első szakasza. Ez – bizonyára érthető okokból – számomra a legszomorúbb momentum és még a mai napig sem tudtam teljesen feldolgozni. Megmaradt az állam tulajdonába vett tárgyakról készített nagyon precíz jegyzőkönyv: a gépek és eszközök mellett elvették a nővérem játék babakocsiját is, amit lent az üzemben tárolt, mert nem tudta felvinni az emeletre, ahol lakott, és apám Doxa-óráját is a nép tulajdonába vették … Hozzá kell tennem, hogy szüleim úgy gondolták, ha ez – az államosítás – kell egy jobb, igazságosabb világ létrehozásához, akkor ők ezt elfogadják! Hasonlóan váratlan volt, de már fordított előjellel, hogy néhány évvel később ismét engedélyezték a szikvíz készítését az állami szektoron kívül is. Ennek egyetlen és nagyon egyszerű magyarázata volt: az állami vállalatok nem tudtak elegendő mennyiséget előállítani. Így 1954-ben újra indítottuk a készítést, akkor már itt, a Márton utcában.
Úgy tudom, hogy jövőre is kerek évfordulót ünnepeltek: 2013-ban lesz 40 éve, hogy te vezeted a céget.
DL: Én korábban Ferihegyen, a repülőtéren dolgoztam, és nagyon szerettem az ottani munkámat. Mellette mindig is besegítettem szüleimnek a szódagyártásban. Végül, 1973-ban úgy döntöttem, hogy otthagyom biztos állásom és „maszeknak“ megyek és átveszem a műhely vezetését. Az azóta eltelt időt nagyon izgalmas, kritikus időszaknak tartom, amelyben voltak komoly nehézségek, de szép sikerek is. Az 1970-es években inkább a hátrányát láttam annak, hogy „maszek“ voltam. Például a feleségem, aki a Budapesti Műszaki Egyetemen dolgozott, azért maradt ki rendszeresen a béremelésekből, mert én magánzó voltam. Természetesen a 1980-as évek közepétől a legfontosabb feladat a piacgazdaságra való átállás volt, a nagy ásványvíz-forgalmazó vállalatokkal való versenyben való megfelelés és saját helyünk megtalálása az új, folyamatosan változó gazdasági-társadalmi környezetben. Majd jött az Európai Unióhoz való csatlakozásra való felkészülés …
De ekkor már az Országos Szikvízkészítő Ipartestület elnökeként nem csak a saját üzemedért, hanem az egész szakmáért tevékenykedsz. Hogyan látod ezt az időszakot?
Igen, 2000-ben elnöknek választottak, így nekem jutott az a nehéz és fontos feladat, hogy – egy csapat tagjaként – a csatlakozásnál a szikvízkészítő szakma érdekeit képviseljem és hosszú távú fejlődéséhez a lehető legjobb feltételeket teremtsem meg. Anélkül, hogy a részletekkel untatnálak, büszkén mondhatom, hogy a szakma felkészülten lépett be az EU-ba, az előírásokat és szakmai sztenderdeket mindenki ismeri és betartja. Ez annál is könnyebb, mert igazából mi, hazai szikvízkészítők dolgoztuk ki ezeket, tehát az unió igazodott hozzánk és nem fordítva. Az elmúlt 15 évnek egy másik pozitív tendenciája, hogy a magyar szikvízet és a szikvízkészítéshez szükséges eszközöket eljuttattuk a világ legkülönbözőbb pontjaira: Ausztria, Németország, Montenegró, a balti államok mellett, Kanadába, Kazahsztánba, Kínába is szállítottunk már eszközöket. Nemrégen Tajvanra vittünk szódát bemutatóba! Talán ezeknek az eredményeknek is köszönhető, hogy 2005-ben a Gazdasági és Közlekedési Minisztertől állami díjat kaptam, 2008-ban pedig megválasztottak az Országos Szikvízkészítő Ipartestület Örökös Tiszteletbeli Elnökévé.
Az országos és nemzetközi munkád után kanyarodjunk vissza ismét Ferencvároshoz, a Deák Szikvízüzem jogutódjaként létrejött Aquanova Kft. működéséhez, terveihez.
DL: Mindig is elsősorban a ferencvárosi lakosok kiszolgálását éreztem feldatomnak, de ezt az elkövetkezendő években még erőteljesebben szeretném üzletpolitikánk középpontjába állítani. Ennek érzelmi és racionális okai is vannak: ezzel a céllal indította el nagyapán az üzletet és számomra fontosak a hagyományok, és fontos az is, hogy átlagosan 4-5 helyi embernek adok munkát. A racionális okok közé azt sorolom, hogy a középső-ferencvárosi városrehabilitációnak köszönhetően egy olyan értelmiségi réteg költözött ide, akinek fontos az egészséges, jó minőségű, kisipari méretekben, helyben előállított termékek vásárlása. Az általunk gyártott szóda ezeknek az elvárásoknak teljes mértékben megfelel. Ami hasonlóan fontos nekem és az újonnan beköltözőknek az a környezetbarát módon való termelés: műanyag újratölthető palackokat és rozsdamentes ballonokat használunk. De egyébként a lakosság más rétegeiben is egyre többen rájönnek, hogy az nonszensz és káros, hogy Magyarországon eladott élelmiszeripari termékek átlagosan ezer kilométert utaznak az előállítótól a vásárlóig. Ezek a trendek nekünk kedveznek. Tehát sokat szeretnék tenni azért, hogy a kerületiek megismerjék a Deák-szódát.
Ennek lehet egy jó eszköze a jótékonykodás, a kerületi közösségi ügyek támogatása?
DL: Szívesen támogatok ferencvárosi közösségi akciókat, de nem tudok minden kérésnek eleget tenni. Főleg a mai nehéz gazdasági helyzetben mindenekelőtt arra kell figyelnem, hogy az itt dolgozóknak munkát és megélhetést tudjak biztosítani. A jótékonykodás csak ezután jön.
Családi vállalkozásként megkerülhetetlen a kérdés: ki fogja továbbvinni a szódakészítést?
DL: Örömmel és büszkén mondom, hogy megvannak a jelöltek! De mielőtt erre rátérek, szeretném elmondani, hogy a családi vállalkozás nálunk nem csak azt jelenti, hogy apáról fiúra száll az ipar és a cég, hanem azt is, hogy tényleg az egész család részt vesz a munkában. Ez az én esetemben sem volt másképp. Nagyon sokat köszönhetek a feleségemnek, az ő támogatása nélkül nem tudtam volna mindezeket az eredményeket elérni. Szóval az idősebb fiam, László már 8-9 éve itt dolgozik velem, s a kisebbik fiam, Benedek, ő most kapcsolódik be a munkába.
(Deák Benedek éppen az irodában dolgozik, így tőle érdeklődöm, hogy miért döntött úgy, hogy folytatja édesapja munkáját.)
Deák Benedek: Azért, mert ez nálunk családi hagyomány, érdekes mesterségnek tartom és még a nehéz gazdasági helyzetben is biztosabb megélhetést nyújt, mint egy alkalmazotti munkaviszony. Úgy érzem, hogy új dolgokat tudok behozni a munkába, mert néhány dolgot másképp látok és édesapám nyitott ezekre az új megoldásokra.
DL: S közben egyfajta munkamegosztás is kialakul közöttünk: én inkább a vevőkkel foglalkozom, míg fiaim inkább a cég egyéb ügyeit viszik. Egyébként az utánpótlás még hosszabb távon is biztosított: nemrégen a két és fél éves unokám segített a szódás rekeszeket pakolni, úgy láttam szívesen, ő már az ötödik Deák-generáció lesz, aki szikvízkészítéssel foglalkozik!
( Kíváncsi rá, hogy kik azok, akik már csatlakoztak az Igyon egy szódát a Ferencvárosban” programunkhoz? Itt olvashat róla.)